Santa Diver – Morning Air. Éteri minimalizmus és szenvedélyes csúcspontok.

2023. 05. 12.

Megérkezett a Santa Diver eddigi legkiforrottabb, ötödik albuma, a Morning Air. A lemezbemutató koncert május 18-án lesz az Opusban, Facebook esemény ITT.

A több mint tizenöt éve működő formáció tovább kísérletezik a hegedű, basszusgitár, dob trió felállás adta lehetőségekkel, és még mindig találnak új módokat arra, hogy meglepjék az instrumentális zenéket kedvelő hallgatóságot. A lemez a címéhez híven az eddigiekhez képest több, nyugodtabb hangvételű kompozíciót tartalmaz, de a hat szerzeményből a két leghosszabb, igazi lendületes, amolyan többtételes mű, amikben Kézdy Luca igazán "elszabadul", szenvedélyes, karcos hegedűszólóival. Érződik, hogy a három zenész a Szegő Dáviddal folytatott immár nyolc éve tartó közös munka során igazán összecsiszolódott, talán ennek is köszönhető, hogy az eddigiekhez képest ezen a lemezen érvényesül  leginkább a ritmusszekció játéka is. Szegő Dávid kreatív, modern dobolása, Szesztay harmóniákkal játszó és olykor gitár-szerűen pengetett játékmódja. A lemezt 2022 őszén vették fel az L.A.Gardens Stúdióban, a felvételeket Maczkó Róbert készítette, a keverést és a masteringet Szesztay Dávid.  

Fotó: Barcsik Géza


A lemez a címadó dallal indul, ami Luca reggeli, olykor hajnali erdei futásaiból inspirálódott. A borítófotó is egy ilyen alkalommal készült, a dalt csendes, játékos nyugalom jellemzi. Az intróban hallható csilingelés és a hosszan felúsztatott basszus hangok, mintha az ébredő erdő hangjai volnának, ami hamar megtelik élettel és az atmoszférikus bevezetőt követően egy szinte észrevétlenül építkező, méltóságteljes zenei világban találhatjuk magunkat.

Ezt követi a Close To The Witch, ami az első dalhoz hasonlóan, keretes szerkezetű, egy váltott ütemű téma után egy hosszú, trance-be hajló középrész következik, ami egy már-már világzenei basszustéma után egy pszichedelikus groove-os elszállásban csúcsosodik ki – a lemezen ez az egy kompozíció Kézdy-Szesztay közös szerzeménye, a többi dalt Kézdy Luca jegyzi.

A Message inspirációs forrása a pandémia kitörése után bekövetkezett tragikus bergamói helyzet volt, és a lemez legdallamosabb, legkötöttebb és leginkább rádióbarát témája, amiben egy nagyon szépen felépített basszusgitár szólót hallhatunk, többszólamú hegedű kísérettel megtámasztva.

A negyedik szám a Home – Kézdy Luca szólólemezének címével nem véletlenül egyezik – hiszen ugyanarról a kompozícióról van szó, itt a trióra hangszerelve. Ebben a számban elszabadul a zenekar, izgalmas párbeszédek, egymásra reagálások hajtják előre és viszik a hallgatót a páratlan metrumú lüktetésben. Szegő Dávid remek dobszólója a pitchelt és glisszandós hegedű pizzikátóval kísérve a lemez egyik csúcspontja.

A Little Shepherd egy moldáv népdal átdolgozása, érzékeny apró történésekkel hordozza magában a természet végtelen terét és csendjét. Lassú, meditatív, békés kompozíció.

Utolsóként a lemezen, a Between Earth and Stars a lassabb és tempósabb számok között egyféle középutat képvisel. Ez talán a legtöbb harmóniával operáló szerzemény, a basszus szinte folyamatosan kettes illetve hármas hangzatokkal kísér, míg Kézdy hegedűjátéka az éteri minimalizmustól a szenvedélyes csúcspontig hosszú utat jár be. 

A lemezbemutató koncert május 18-án lesz az Opusban. 

A lemezt ITT töltheted le akár CD minőségben, ITT pedig megtalálod a streaming platformokon.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink