mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg
Vágtázó Csodaszarvas

Vágtázó Csodaszarvas

A Vágtázó Csodaszarvas zenéje nem a szokásos népzene, hanem az az őserejű népzene, amelynek létére Bartók Béla következtetett, amikor azt írta: az igazi parasztzene megtisztult tudatállapotban, minden külső befolyástól mentesen születik, és egy természeti erő hajtja, a zenei alkotóösztön. Ez a természeti erő kozmikus, tehát égi erő, és ezért legyőzhetetlen, megalkuvás nélküli erő. A zenekar átadja zenéjének irányítását ennek a

tovább >>

Az előadó honlapja:

www.vagtazocsodaszarvas.hu

www.dalok.hu/vagtazocsodaszarvas

Az előadó Facebook oldala:

Vágtázó Csodaszarvas - Tiszta Forrás

Vágtázó Csodaszarvas
Tiszta Forrás
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ
2006

Világzene

Vágtázó Csodaszarvas - Végtelen Ázsia!

Vágtázó Csodaszarvas
Végtelen Ázsia!
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ
2008

Világzene

Vágtázó Csodaszarvas - Csillaglovaglás / Star Ride

Vágtázó Csodaszarvas
Csillaglovaglás / Star Ride
Fonó Budai Zeneház
2011

Világzene

Vágtázó Csodaszarvas -  Örömtüzek A Világ Tetején

Vágtázó Csodaszarvas
Örömtüzek A Világ Tetején
Fonó Budai Zeneház
2018

Rock, Világzene

Koncertek, Hírek, Interjú
2007. május 17. 10:45
Koncertek
2007. december 22, Petőfi Csarnok, a zenekar második lemezének felvétele!
2007. augusztus 25, 17:00, Szombathely, Savaria Karnevál
 
 
2007.05.11.
Csodaszarvas a Rába-parton
Néha símogatják a MEDIAWAVE-t
 
A közelmúltban a Mediawave fesztivál keretében Rábapatonán adott koncertet a Vágtázó Csodaszarvas együttes. Fantasztikus hangzásban, előadásban, csodálatos, lélekemelő, elgondolkodtató élményt adott a jelenlévők számára Grandpierre Attila zenekara. Úgy vélem, hogy a számok mélyebb értelmétől zárt kapuk nyíltak meg az ember előtt, felszínen mozgatva a lélek rejtett akaratát. Születésünktől fogva a zene mindig fontos szerepet tölt be az életünkben. A Vágtázó Csodaszarvas muzsikája az égig ér, és még azon is túl, örök lánggal a közepén. Tűz, ami bennünk, lelkünk mélyén él, ott lüktet örökké. Köszönet mindenkinek, aki a szervezésben részt vett.
N. Csákány Miklós, Kapuvár
 
Interjú a Szabad Föld-ben, 2007. május 11.
 
Indexen a Vágtázó Csodaszarvas, 2007. április
 
Katarzis a Rábánál
 
Metal News, 2007 február, 
Tiszta Forrás - lemezismertető
Sokunk meglepetésére, megnyugvására és megelégedésére újjá alakult az idővel legendává nemesedett VHK. Ezt nyugodtan jelenhetjük ki, hiszen bár a zenésztársak mások, az énekes és tulajdonképpeni zeneszerző Grandpierre Attila volt maga a Vágtázó Halottkémek. Természetesen ezt nem a hajdani zenésztársak rovására mondom, mert az a több mint két évtizedet megért zenekar nagyon, nagyon sokat tett – ha úgy vesszük, akkor le az asztalra, ha úgy, akkor értünk, de egymásért is, meg (a) mindenért. Ezért hatalmas rajongó táboruk nagyon hálás nekik. És arra is emlékszünk, milyen különleges koncerteket adtak, tulajdonképpen csak olyat.

Most más idők járnak, ám 2005 decemberétől ezek a különleges koncertek visszatértek, a közelmúltban pedig megjelent Grandpierre új zenekarának első lemeze, a Tiszta Forrás. Még ha a várakozás nem csak megszépít és felcsigáz, hanem lehangol is, ezért megérte!
Ezúttal más a hangszerelés. Az énekes hosszas kultúrtörténeti tanulmányai után népzenei hangszereseket gyűjtött maga mellé. A torzított gitárok és a dobfelszerelés kobozra, hegedűre, cimbalomra és sok hasonló hangszerre cseréltetett, de minden más a régi maradt, értem ez alatt az intenzivitást is.
Nem gondoltam volna (az első koncertig), hogy például a Semmi kapuin dörömbölve című lemez egyik punkos-metálos nagy "slágere" így is eljátszható és ugyanolyan elementáris marad.
A lemez a címéről szól.
Hét számos válogatás az alakulás óta adott koncertekből. Aki a régi zenekart ismerte, tudja, hogy ők élőben mindig erősebbek – nem mintha a lemezek olyan gyengék lennének, de ez valahol (mindenhol) így természetes.
A zenészek bemutatásával nem húzom az időt, csak annyit mondok, hogy mindannyian a legjobb és legelismertebb népzenekarokból érkeztek.

A számokról pedig nehéz fogalmazni. Majdnem hetven percnyi zenefolyam, tulajdonképpen örömzene.
Granpierre mellett Márton Bernadett, és a fúvós Szokolay Dongó Balázs is énekel. Az Éden visszahódítása 1-ről a Pótolhatatlan halhatatlanság című mondhatni klasszikus darabjuk is feltűnik a cd-n új ruhájában.
Ennek az anyagnak nincsen eleje és nincsen vége, de a jó értelemben. Tulajdonképpen bármikor be lehet kapcsolódni, hiszen már benne vagyunk rég. Hogy meddig tart, az bizonytalan, mint minden, de – szűkítve a kört – az tényleg érdemes dolog, hogy vannak olyan emberek, akik a színpadon olyan összhangot tudnak varázsolni önmagukkal, a hagszereikkel és a többiekkel, velünk is tehát, amit csak érezni lehet. És nem számít, hogy valaki már rég megélte az ötvenet, teljes értékű élet ez!
Tiszteletadás Bartók Bélának, méltó tisztelet.

"Énekelek, Énekelek.
Tudatom világító fáklya,
Boldogan ragyog a világra.
Kapaszkodj bele most az égbe,
Repülj velem a mindenségbe!
Minden a világító élet,
Semmi sem lehetetlen, értsd meg!..."

Ha felforduló napjainkban mégsem bontják le végleg Magyarországot, és lesz még VCSSZ koncert, ajánlom nagyon, addig biztos, ami biztos: ez a lemez.
Vágtázó Csodaszarvas – Tiszta forrás
Olvasóink ennyire értékelték azt, amirõl itt írtunk : 5 / 5
A Vágtázó Halottkémek volt Magyarország egyik legkülönlegesebb zenekara. Sámánisztikus, népzenei punk rockjuk az egész világon csodálatot keltett az emberekben. Még a hetvenes években indultak és egészen pár évvel ezelőttig működtek, amikor is kivált a csapatból Grandpierre Attila énekes, aki a legmeghatározóbb figurája volt a VHK-nak. Próbálkoztak még egy ideig más énekessel, ugyanezen a néven, de be kellett látniuk, hamvába holt ötlet volt az egész, és fel is oszlottak.
A Halottkémeket legtöbben Attilával azonosították, hiszen hangja, mozgása, megjelenése tényleg maga volt a VHK. Nyilvánvaló volt, hogy ha egyszer ismét a zene felé fordul, akkor sokan figyelnek majd rá és ez most meg is történt. Új társakkal, népzenészekkel karöltve megalapította a Vágtázó Csodaszarvast, ami a VHK egyenes folytatásának is tekinthető. Viszont amíg a VHK a punk zenéből is táplálkozott, addig a VCSSZ ezt elhagyva még jobban visszanyúl a kultúrában, ahogy Attila írja a borítón akár a „történelem előtti időkig”.
A lemezt Attila dalai töltik meg, kivéve egy Mongóliában fennmaradt népzenei motívumot. A szövegek szintén az ő szerzeményei, de itt már besegített Márton Bernadett is, aki szintén énekel a lemezen. Tehát itt már nem csak Grandpierre teljes átéléssel előadott halljuk, (aki koncerten képes magából kilépve végig sámántáncot lejteni) hanem női éneket is, ami leginkább a népzenei vonalat erősíti. A hangszerek (kecskeduda, cimbalom, koboz) is mind a folklórból érkeztek, de az egész produkciónak sokkal autentikusabb, sokkal ősibb hangulata van, mint a VHK-nak. A zene ereje viszont ugyan olyan nagy, ha nem nagyobb.
Több koncerten rögzítették a Tiszta forrás című lemezt, de ezt a zenét máshogy lehetetlen is felvenni, annyira az élő előadás adj az egész esszenciáját. Steril, stúdiókörülmények között ezt a muzsikát átélni lehetetlen. Pedig az átélés a VCSSZ lényege. Átélni a zene ősi erejét. Tapasztalja meg mindenki!
 
Világzene itt-ott, második nap, 2006
A második napon nem voltam a hosszú menetek híve, de azért kibírtam egy-két zenekart teljes műsoridőben. Ilyen volt a Világzenei Nagyszínpadot nyitó Vágtázó Csodaszarvas is. Gondolom, vagyunk még páran, akiknek annak idején nagyon sokat jelentett a hazai érában, és aztán nemzetközileg is kultikussá nemesült Vágtázó Halottkémek.
Fura is volt, amikor 2000 táján feloszlottak, ezzel is mintha a gyerekkorom egyik sokáig megmaradó darabja tűnt volna el az életemből. Aztán nem is igazán lepett meg, amikor jött a hír, hogy Grandpierre Attila új zenekar toborzásába kezdett. Ez valamikor a tavalyi év elején kezdett bekomolyodni, majd ősztől már próbálni is kezdett a Vágtázó Csodaszarvas, és decemberben a Pecsában minden világossá vált. Azaz a VHK szellemisége új formában inkarnálódott, tíz népzenésszel és Attila vezetésével lovagolhattunk át a sztyeppéken a csillagokig. Remek menet volt, követte azóta pár, és a minap a bemutatkozó lemez is megjelent Tiszta forrás címmel, három koncert legjobb pillanataiból összeállítva. A szigetes fellépés nagy lehetőség, hogy minél többen ráébredjenek a dologra, itt valami olyan történik, amit érdemes közelebbről is megvizsgálni. Nos, ez a lehetőség majdnem elúszott. Ugyanis valami egészen szégyenletesen szólt ez a jobb sorsra érdemes zenekar, összefolytak a hangszerek, az ének is valahol elkallódott, egészen belesápadtam. Nem tudom ki, mit és hol rontott el, ki aludt be, hol nyúlt mellé, de ilyen ha szabad kérni, ne forduljon elő többé! Sehol. Se ezzel a zenekarral, se mással. Aztán másfél szám után némi javulás mutatkozott, alulról legalább kapott némi dinamikát a dolog, megszólalni látszott a ritmusszekció, feljött az énekhang, hangszeres szólók is szerephez jutottak, és élvezni lehetett a produkciót. A lemezanyag és ott nem szereplő VHK-átiratok mellett új darab is megszólalt, és amit ilyen körülmények között ki lehetett hámozni belőle, annak alapján látszik, hogy jó úton jár a Csodaszarvas! A következő lemezbemutató októberben lesz a Fonóban, erre nagyon tessék gyúrni, mert a hely befogadóképessége pár száz fő, addig azonban rongyosra lehet hallgatni ezt a tízpontos lemezt!
 
Hihetetlen ritmus, amit egy ló tud hozni - Grandpierre Attila interjú
A Világzenei Színpadon Vágtázó Csodaszarvashoz hasonlatos produkcióra nincs nyugati példa, nem zeneipari szakemberekkel megtervezett, koreografált mutatvány. E vágtázás lényege, hogy magától jön.
Grandpierre Attila:  A Vágtázó Halottkémek annak idején olyan zenét játszott, ami közelebb állt a rockhoz, bár nem tartom rockformációnak. Azt írták róla, hogy minden idők egyik legjobb etnopunk zenekara, és én végtelenül imádtam, és nem is lehet felülmúlni. A mostani egy másik út, óriási munka van benne, amit négy évig egyedül végeztem, két éve pedig együtt dolgozom népzenészekkel.
Nemrég megjelent egy koncertlemezetek Tiszta forrás címmel a tavalyi és idei különböző helyszíneken rögzített fellépéseitekből válogatva. A színpadon most tizenegyen álltatok, folkzenészek (koboz, cimbalom, hegedű, bőgő, dobok, sípok, dudák), sőt egy csodálatos hangú énekesnő is.
Grandpierre Attila:  Szerencsésnek érzem magam, mert kitűnő muzsikusokkal jöttem össze, de még mindig az út elején járunk. Biztos, hogy még sokat fog fejlődni, de lehet, hogy ez már az a csapat, amire vágytam. Ez végtelemül felszabadító érzés, olyan, mintha az embernek hirtelen lenne tizenvalahány szívbéli barátja. Ebben a felállásban egyébként most játszottunk először, és nagyon jól összejött minden. Sőt, már volt egy új számunk is.
Visszaemlékszem azokra az időkre, amikor a Sziget Nagyszínpadán a Vágtázó Halottkémek adott koncertet. Tulajdonképpen mi a fő különbség a VHK és a Vágtázó Csodaszarvas között?
Grandpierre Attila:  Öt év telt el, amióta nem énekelek a VHK-ban. Az életemben azóta sok minden fejlődött, változott. Egyre közelebb kerültem a lovasnépek zenei magaskultúrájához. A világ egyik legnagyobb népe az ókori Szkítiában, a Kárpát-medencétől Kínáig és Indiáig több ezer éven keresztül vágtázással töltötte reggeltől estig a napjait. Közben olyan zenék születtek, amik visszaadták azt a mámorító érzést, amikor az ember a barátaival kivágtázik az éjszakába a végtelen mezőkön a csillagos égbolt alá. És ez évezredekig keresztül így ment… Hihetetlen az a ritmus, amit egy ló tud hozni, egészen más, mint amit a mai életmód diktál, viszont sokkal felszabadítóbb. Éppen ezt keresem, mert a mai világban erre sokkal nagyobb szükség van, mint akkoriban, ahol ez természetes volt. Örülök, ha érzem, hogy a génjeimben, a sejtjeimben van valami, ami kinyílik, egy olyan világ, amiből jön ez a zene.
Élmény látni, hogy a színpadon ezeket az ősi energiákat, mint egy mai sámán hogyan adod át a közönségnek. Hogyan működik ez, mint a szerepet játszó színésznél, vagy belső átéléssel valahogy teljesen átfordulsz egy másfajta spirituális világ felé?
GA:  Ez nem egy erőltetett nyugati izzadmány. Nincsen koreografálva, szórakoztatóipari szakemberekkel kiagyalva, amit utána rabszolgaként le kell utánozni. Ez fordítva működik, az a lényege, hogy magától jön. És aminek jönnie kell, az hadd történjem meg, mert nincs annál nagyszerűbb. Miután ezt észrevettem, utána már csak fejleszteni kellett. Boldog vagyok, hogy ezt átélhetem, hogy minden sejtem azt kívánja, hogy még jobban tudjam ezt az érzékenységet, fogékonyságot, odaadást fejleszteni. Mert akkor még jobban jön ez a magától nyilatkozó erő, ami tulajdonképpen maga az élő világegyetem, a természet. A természet lelki valósága, az őserő, ami ténylegesen létezik, és amihez képest az anyag csak egy pehely. Amikor kilépek a színpadra, a világot jelentő deszkákra, az a feladatom, hogy minden korláttól, béklyótól megszabaduljak, és átadjam magam a lassanként elhatalmasodó elemi erőnek, ami elkap és fölröpít; akkor aztán szevasz világ, jöhet minden.
Koszits Attila
 
Szemelvények az ősbemutató koncert utáni sajtóvisszhangból
 
Rtv részletes, Április 24-30, 2006, 17. szám, 41. oldal
Április 28, Péntek
Figyelmükbe ajánljuk                                                                                 DUNA 23:45
Mediawave 2006
Idén április 28-án kezdődik és május 6-ig tart Győrben a 16 éves Mediawave Nemzetközi Film-és Zenei Fesztivál, amelyet a DUNA Televízió – filmbemutatóival, koncertfilmjeivel, kulturális műsoraival – a kezdetektől kitüntető figyelemmel kísér és támogat. Ez alkalommal, az esemény idejéhez igazodva, olyan filmeket mutat be, melyeknek a fesztiválon volt vagy lesz a bemutatójuk, ott díjat kaptak, és olyan zenészek koncertjeit, portréit vetíti, akik felléptek a Mediawave-en vagy szellemiségükben köthetők a győri „hullámhoz”. A mai nap kínálatából kiemelkedik a 23:45 perctől látható Vágtázó Csodaszarvas koncertfilmje. Az ismert csillagász, Grandpierre Attila nyolcvanas-kilencvenes évekbeli kultikus zenekara, a Vágtázó Halottkémek 2000 körül feloszlott. 2005 decemberében, a Petőfi Csarnokban azonban Grandpierre Vágtázó Csodaszarvas néven új zenekarral aratott fergeteges sikert. Az alkalomra akusztikus népi hangszerek kiváló megszólaltatóiból (Benke Félix, Bese Botond, Balogh Kálmán, Benkő Róbert, Bolya Mátyás, Geröly Tamás, Márton Bernadett, Molnár Krisztina, Róka Szabolcs, Szokolay Dongó Balázs) toborzott együttes koncertjét a Duna Műhely rögzítette.
 
Magyar Narancs, 2006 március 23, 45. o.
A 80-as 90-es évek világszerte ismert hungarikuma volt a Vágtázó Halottkémek, mely a punkzenét keleti sámánénekre emlékeztető motívumokkal, és magyar népzenei elemekkel vegyítette. Az együttes élén a polgári foglalkozását tekintve csillagász Grandpierre Atilla állt, aki szuggesztív előadásmódjával valósággal megőrjítette hallgatóságát határon innen és túl. A kultikus zenekar 2000 környékén feloszlott, ám tavaly decemberben Grandpierre teljesen váratlanul egy új formációval - a Vágtázó Csodaszarvassal - jelentkezett, s a PeCsában egy rendkívül energikus koncertet adott.
Három hónap múltán most ugyanabban az élményben részesülhettünk. Mint kitűnik az új névből, a zenekar a VHK folytatásának tekinthető, ám nagy különbség, hogy az elektromos gitárok helyett csupa akusztikus népi hangszert, kobozt, cimbalmot, hegedűt, dudát szólaltat meg. Az ereje és az íze azonban a régi, ahogy Grandpierre sem változott: sámántánca közben üvölt és sikít. Ahogy a Narancs kérdésére a koncert után elmondta: „Lehetetlen, hogy azt a zenekart, amiben 26 éven át zenéltem, aminek szellemiségét, zenei világát sejtjeimben hordozom, ne éltessem tovább. A VHK az életem, és ebben az új zenekarban az életem folytatom tovább. Feltámadtam!”
Nos, a feltámadás igazán jól sikerült - Grandpierre közben egy kimondott supergroupra talált. Benne Balogh Kálmánnal (cimbalom) a cimbalomzenekarból, Szokolay Dongó Balázzsal (fúvósok), Geröly Tamással (dob) s Benkő Róberttel (bőgő) a Dél-alföldi Szaxofonegyüttesből, Bolya Mátyással (koboz) a Kárpátia zenekarból, Bese Botonddal a Magyar Dudazenekarból, de most velük tartott Molnár Krisztina (hegedű) és Márton Bernadett énekesnő is, aki a Fohász egy lóhoz és A Zene lakodalma című dalban tűnt fel.
Szépen meg is telt a Petőfi Csarnok…„Ez a legjobb koncert amin voltam, pedig több mint százon voltam”- fakadt ki egy arc… valami nagyon izgalmas dolgot láthattunk, talán cd-n is kijön. És remélhetőleg a nyári fesztiválok szervezőinek is bekattan, van itt egy remek zenekar, ami világzenei és rockfesztiválokra is hívható, garantált sikerrel.
 
Wan2 Magazin Sziget, 2006 február, 37 o.
Grandpierre fél kilenckor eget rengető üvöltéssel megjelenik tízfős zenésztársaságával. Hegedű, cimbalom, kecskeduda, koboz, bőgő és dob kíséretében vágtázik, őrjöng, ráolvas…A hunok megnyerték a csatát, az emberben felsejlik egy alternatív történelem; anno valójában Koppány győzött.
 
Rockinform, 2006. február, 52. o.
Ezt a bulit látni kellett! Nemcsak azért, mert a több mint kétórás anyag teljes egészében aligha kerül DVD-re. Sokkal inkább, mert a koncert egészen különleges élményt nyújtott.
 
Amőba. Alapítvány a Modern Baloldalért. 2005 december 30. 
A zene egyszerre volt új és egyszerre volt régi, maximálisan vissza tudta adni a VHK zenei hangulatát, Grandpierre kitett most is magáért: földön fetrengett, üvöltött és egyik oldalról a másikra szaladgált. A közönség tagjai közül többen sírtak, teljes volt az extázis, hömpölygött a tömeg, a középen ülők pedig nyugodtan tűrték, hogy a fiatalok elveszik előlük a kilátást. Az erős kezdet után megismerkedhettünk a VCS dalaival, talán a csendesebb, meditatívabb számok nagyobb szerepet kaptak, mint a VHK-ban, ám a szövegvilág hasonló, mondhatni, örökérvényű az az ideológia, amit Grandpierre képvisel. A hangszereknek is nagyobb szerep jutott, érdekesen hangzott, amikor a cimbalom (Balogh Kálmán) szólt Grandpierre énekhangjával kísérve.
 
Magyar Nemzet. Képeslap. 2005 december 11, 17. old.:
A Vágtázó Csodaszarvasban a közönségét ma is üvöltészuhataggal nyakon öntő, sámántáncot járó énekes a hagyományos népi hangszerek virtuózait gyűjtötte maga köré, a háttérvetítés látványvilágából maga a Kozmosz figyelte az emberi létezés legmélyebb rétegeit szólongató előadást. A magyarság, a lovas népek, a végtelen szabadság rég elfelejtett muzsikája, őslelke tombolt a bemutatkozó koncerten. Mi jöhet még?
 
Magyar Nemzet, 2005. december 5, hétfő, 15. old.: Vágtázó dallamok ereje
Aki azt gondolta volna, hogy a VHK-t nem lehet felülmúlni, nagyonis tévedett. Most a Csodaszarvassal szólalt meg igazán az, amit annak idején Grandpierre Attila megálmodott első vágtázózenekarában…Ezután nincs olyan muzsika, amit hallgatni tud az ember. Ez maga a teljesség, legalábbis az a szelete, amit itt a földön fel lehet fogni belőle. Örök dallamok, amelyeket korszerű köntösbe öltöztettek…Szokolay Dongó Balázs és Balogh Kálmán teljesítménye viszont ezenfelül is felért egy kisebb varázslattal, az, amit ők tudnak, alighanem világelsővé teszi őket a területükön. Nem zenélnek: ők maguk a zene. Hihetetlenül együtt tudtak működni a színpadot körbeugráló táltossal, Grandpierre Attilával. Grandpierre Attila mindig lélekből énekel. Elveszíti önmagát a színpadon, hagyja, hogy eszközzé váljon a zene kezében, s annak üzenetét közvetítse.
Ezért aztán aligha akad más olyan muzsika, amellyel ennyire hatásosan győzhetnénk meg nemzeti múltunk, örökségünk hatalmas, máig ható erejéről honfitársainkat és akár az egész világot, mint a Vágtázó Csodaszarvas zenéje. Aki egyszer meghallja, soha többet nem felejti el, mindig keresni fogja.
 
Vágtázó Halottkémek/VHK/Rasende Leichenbeschauer/Galloping Coroners
 
A VHK volt az első magyar alternatív zenekar, aki élvonalbeli népszerűségre és elismertségre tett szert Nyugaton. Több mint egy évtizeden át a VHK képviselte Magyarországot Nyugaton a magyar kulturális heteken. A németországi „Ungarn” útikönyvekben a VHK Budapest öt fő nevezetessége között szerepelt. Sok éven át jobban ismertek voltak Nyugaton, mint itthon – pedig itthon is kezdettől kultikus szerepet játszottak, amely az egész magyar művészeti életre jelentős hatást gyakorolt. Rengeteg Magyarországot ismertető nyugati filmben szerepeltek Magyarország egyik fő nevezetességeként. A VHK a világ egyik legnagyszerűbb zenekara volt, és zenéje megmarad az utókornak.
 
Szemelvények a világsajtóból
 
Interjú a Gire zenekarral, Kátai Tamás, 2007 március
A VHK-t minden idők legnagyszerűbb magyar bandájának tartom, fölötte álltak mindennek, az az ősi energia, lendület, életerő megközelíthetetlen.
 
Hammer World, 2005 február, 34. oldal
A Vágtázó Halottkémek az egyik legizgalmasabb hazai zenekar volt, amíg létezett…A VHK zenéjét érezni, hallani kell. Számomra örök élmény, hogy az első lemez megjelenését követő tíz év alatt tucatnyi alkalommal is láthattam őket élőben, ahogy élmény minden egyes perc is, amit az utánuk maradt hat album hallgatásával tölthetek.
 
A VHK minden idők legjobb sámán-punk bandája.
 
Mancs, 2000 Január 20
Minden alkalommal, amikor egy-egy VHK-lemez hallgatása közben átkerülök oda, ahol az igazán lényeges dolgok történnek, hajlamos vagyok azt hinni, hogy sikerül megkapaszkodnom a lét felszínén, megtapasztalni az igazi életet, és hogy ez most már így is fog maradni mindörökre...Ezért is ünnep, amikor egy VHK-lemez megjelenik, mert legalább 74 percre olyan lénynek érzem magam, amilyennek minden egyes rohadt napon kellene.
 
Magyar Narancs, 1997 március 27
Nyílegyenes, törhetetlen vonal a VHK története, magasan az úgynevezett rockzene fölött, egy kompromisszumok nélküli, ösztönös világszemlélet, önálló hatalom. (...) „Az Éden visszahódítása-1” meghallgatása után kivédhetetlenül megkérdőjeleződik félvállról vett életünk igazsága. A Vágtázó Halottkémek évtizedek óta a magyar zene lelkiismerete és bűntudata, egy megkerülhetetlen példa, hogy igenis lehet üzleti szempontok és pitiáner megfontolások nélkül dolgozni ebben a jobb sorsra érdemes országban.
 
Bananafish, San Franciscan fanzine, 1995, No. 10
Minden alkalommal amikor egy új VHK felvételt hallgatok, újraélem ezt az atavisztikus álmodozást - ez olyan mint újra visszatérni az anyaméhbe. A VHK annyira valószínűtlen, olyan csodálatos és mégis olyan láthatólag szükséges (ha nem léteznének ki kéne őket találni), hogy ők úgy funkcionáltak számomra mint kedvenc gyermekkori tündérmeséim melyeket kisgyerekkoromban hallgattam…ez a csodálat ma is velem van. A VHK úgy hangzik mint egy más világból és más időből való zenekar.
 
VOLT-magazin, 1994
A VHK talán az egyetlen magyar banda, amelyik katartikus zenei attackot képes produkálni.
 
Various Artists német fanzine, 12/92
Ez egy sámánisztikus etno-punk. De ez több mint zene. Ez egy utazás a negyedik dimenzióba. Csukd be a szemed, érezd át a Világegyetemet és ott fogod találni magad a szenvedély végtelen mélyrétegében újra. Elfelejted neved, mindennapos gondjaidat, nemedet és egész biztosan, rációdat. Ami még mindig számít, az az ősi ösztön. Itt most kiélheted. Pszichoterápia vinilen. Egy zenekar túl minden normán és konformitáson. Egy mestermű!
 
NMI Messitsch, német fanzine, 08/92
A VHK határozottan a legjobb Keletről. A Halottkémek egy zenei zabolátlanság, 50 perc transz. Ők őrült dobok, végletekig srófolt gitárok, sikoltó sámánok. Ők egy álom. Hallgasd extrém hangosan. Vessz el benne. Ne gyere vissza soha többé.
 
The Melody Maker, September 26, 1992 és October 10, 1992
Ahogy az énekes pörög benn a banda delejező vudujában, s ordít mint egy keringő dervis, a hatás majdnem hipnotizáló. Hihetetlen. Látva őket Kölnben játszani, izgatott lettem, nemcsak a zenekar előadása miatt (amely csodálatos volt) hanem a közönség tomboló reakciói miatt.
 
New York Times, 1990 February 28
A VHK zenéje alapvető, elementáris, telített megszállott, felvillanyozó szenvedéllyel.