mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg
Kováts Kriszta

Kováts Kriszta

Kováts Kriszta színésznő, musical-színésznő, énekesnő 1979-ben végzett a Színművészeti Főiskola színésznő szakán. Az 1980-ban létrejött Rockszínház alapító tagja, de dolgozott a Madách Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban és a Debreceni Csokonai Színházban is, 2000 óta szabadúszó. Legfontosabb szerepei: Evita, Mária Magdolna, Sarolt (István a Király), Morton Mama (Chicago), Gizabella (Macskák). Eddig tíz önálló albuma

tovább >>

Az előadó honlapja:

www.kovatsmuhely.hu

www.dalok.hu/kovatskriszta

Az előadó Facebook oldala:

Kováts Kriszta - Arany-Óra - Arany János Balladái A Cappella
Kováts Kriszta - Arany-Óra - Arany János Balladái A Cappella

Arany-Óra - Arany János Balladái A Cappella

Megosztás
Kiadó: Gryllus
Megjelenés éve: 2008
Album ár: 2050 Ft

Kováts Kriszta – ének

Fool Moon:
Czutor Ignác – ének
Molnár Gábor – ének
Németh Miklós – ének
Rácz Gergő – ének
Wodala Barbanás – ének

Keönch László Farkas – beatbox (szájdob)
Gábriel – ének
 

1. Mátyás Anyja 205 Ft

Mátyás Anyja

Szilágyi
Örzsébet
Levelét megirta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesirta.

Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:

"Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából:
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.

Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted;
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted.

Ne mozdulj,
Ne indulj,
Én egyetlen árvám!
Ki lesz az
Én fiam
Ha megejt az ármány?

Adassék
A levél
Hunyadi Mátyásnak,
Tulajdon
Kezébe,
Senkinek se másnak."

Fekete
Viaszból
Nyom reá pecsétet;
Könyöklőn
Várnak az
Udvari cselédek.

"Ki viszi
Hamarabb
Levelem Prágába?
Száz arany,
Meg a ló,
Teste fáradsága."

"Viszem én,
Viszem én,
Hét nap elegendő."
"Szerelmes
Szivemnek
Hét egész esztendő!"

"Viszem én,
Hozom én
Válaszát három nap."
"Szerelmes
Szivemnek
Három egész hónap.

Istenem,
Istenem,
Mért nem adál szárnyat,
Hogy utól-
Érhetném
Az anyai vágyat." –

S ahol jön,
Ahol jön
Egy fekete holló;
Hunyadi
Paizsán
Ül ahhoz hasonló.

Lecsapott,
Lecsapott
Fekete szélvészből,
Kikapá
Levelét
Az anyai kézből.

"Hamar a
Madarat!...
El kell venni tőle!"
Szalad a
Sokaság
Nyomba, hogy lelője.

Madarat
Nem egyet,
Százat is meglőnek:
Híre sincs,
Nyoma sincs
A levélvivőnek.

Napestig
Az erdőn
Űzeti hiába:
Éjfelen
Kocognak
Özvegy ablakába.

"Ki kopog?
Mi kopog?
Egy fekete holló!
Nála még
A levél
Vagy ahhoz hasonló.

Piros a
Pecsétje
Finom a hajtása:
Oh áldott,
Oh áldott
A keze-irása!"

(1854)
 

2. Vörös Rébék 205 Ft

Vörös Rébék

"Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón s elrepült -"[*]
Tollászkodni, már mint varju,
Egy jegenyefára űlt.
Akinek azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár:
Hess, madár!

Ő volt az, ki addig főzte
Pörge Dani bocskorát,
Míg elvette a Sinkóék
Cifra lányát, a Terát.
De most bezzeg bánja már,
Váltig hajtja: kár volt, kár!
Hess, madár!

Pörgé Dani most őbenne
Ha elbotlik se köszön,
S ha ott kapja, kibuktatja
Orrával a küszöbön.
Pedig titkon oda jár,
Szép asszonynak mondja: kár!
Hess, madár!

Cifra asszony színes szóra
Tetteti, hogy mit se hajt:
"Kend meg köztünk ne csináljon
Háborodást, házi bajt,
Nem vagyok én csapodár."
Rebi néni mondja: kár!
Hess, madár!

Másszor is jön, hoz fehér pénzt,
Piros kendőt s egyebet:
"Nesze, lyányom? e mézes bor
Erősítse a szived:
Szépnek úgy nem tenni kár!"
- "Hadd jöjjön hát a kasznár."
Hess, madár!

Háborúság, házi patvar
Attól kezdve van elég;
De nem hallik a szomszédba:
Pörge Dani tűri még.
A bölcső is ott van már:
Künn egy varju mondja: kár!
Hess, madár!

"Asszony, ördög! vidd apádnak
Haza ezt a gyermeket -
Ne! a varjut (hol a puskám?)
Útra meglövöm neked."
Varju azt se mondja: kár!
El sem is rebbenti már:
"Hess, madár!

Híre terjed a helységben:.
"Tudjátok, mi az eset?
Pörge Dani egy varjút lőtt
S Rebi néni leesett!"
Rebi lelke nem vón' kár:
De, mint varju, visszajár
Hess, madár!

Gyilkost a törvény nyomozza;
Szegény Dani mit tegyen?
Útnak indul, bujdosásnak,
Keskeny pallón átmegyen.
Szembe jött rá a kasznár.
Varju elkiáltja: kár!
Hess, madár!

Keskeny a palló kettőnek:
Nem térhet ki a Dani;
Egy billentés: lent a vízben
Nagyot csobban valami.
Sok eső volt: mély az ár.
Varju látja, mondja: kár!
Hess, madár!

Bujdosónak kín az élte;
Reszket, ha levél zörög:
Felvont sárkányt vesz kezébe,
Hajtja éh: "megállj, görög!"
Varjú mind' kiséri: "kár!...
Fennakadsz te, szép betyár!"
"Hess, madár!"

"Most ebédre, hollók, varjak
Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam."
Fekete volt; mint bogár:
Asszony ott sír: "mégis kár!
Hess, madár!"

Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón: most repűl;
Egy varjúból a másikba
Száll a lelke, vég ne'kül
S kinek ő azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár.
Hess, madár!

(1877 szept. 26)

[*] E két sor népmondai töredék. - A. J.
 

3. Árva Fiú 205 Ft

Árva Fiú

Árva fiú sír az ablak alatt,
Ifi'asszony a szobában múlat.
Anyám, anyám! hideg van itt,
Bocsáss be,
Bocsáss be."
Megállj, poronty... megyek ki csak,
Megállj te!"

Ifi'asszony gyújt lobogó lángot,
Süti annál a csöröge-fánkot.
"Anyám, anyám! eressz be már,
Ehetném,
Ehetném."
"Csak ezt is még a föld alá
Tehetném!"

Árva fiú marad a sötétben,
Özvegyasszony kedvese ölében.
"Anyám, anyám! nem tudom én
Mit látok,
Mit látok;
Félek nagyon: ne oltsd el a
Világot!"

Temetőben árva fiú apja
Lepedőjét, szemfödelét kapja.
"Anyám, anyám, az Isten szent
Nevére,
Nevére!
Amott jön az édesapám
Fehérbe."

Kimene az özvegyasszony éjjel,
Veri fiát a vizes kötéllel,
"Ne bántsd, ne bántsd, gonosz r...!
Az árvát,
Az árvát:
Te ölted meg, te adod meg
Az árát.

Temetőben csendes az én házam,
Jobb neki ott énvelem egy házban;
Oda viszem karon fogva
Magammal,
Magammal:
Ne bánjon így senki az én
Fiammal!"

S ifi'asszony elszalad egy ingben;
Ismeri őt a faluba' minden:
Körül, körül csatangol a
Temetőn,
Temetőn.
Szegényt, szegényt szánd meg uram
Teremtőm!

(1855 okt.)
 

4. Hídavatás 394 Ft

Hídavatás

 

Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"
   És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késő visszavenni:
   Ez az utolsó tétemény:
   "Egy fiatal élet-remény."

A kártya nem "fest", - a fiúnak
   Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
   - Most már remény nélkül, magán --
   Indúl a késő éjszakán.

Előtte a folyam, az új hid,
   Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
   S vidám zenével körmenet:
   Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.

Halad középig, hova záros
   Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
   Tornyában sorra elveri; -
   Lenn, csillagok száz-ezeri.

S amint az óra, csengve, bongva,
   Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
   Kél egy-egy árnyék a habon:
   Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki állig,
   S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
   S ujjonganak mindannyian:
   "Uj hid! avatni mind! vigan."

"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"
   Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
   "Egymásé a halál után!"
   S buknak, - mint egykor igazán.

Taps várja. - "Most a millióson
   Van a sor: bátran, öregem!" -
"Ha megszökött minden adósom:
   Igy szökni tisztesebb nekem!"
   S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán
   A harmadik, a negyedik:
"Én a quaternót elszalasztám!"
   "Én a becsűletet, - pedig
   Viseltem négy évtizedig."

S kört körre hány a barna hullám,
   Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: "Én most tanúlám
   Az elsőt; pénzem elfogyott:
   Nem adtak: ugrom hát nagyot!"

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
   Lassan a hídra vánszorog:
"Hordozta ez, míg birta vállal,
   A létet: mégis nyomorog! -
   Fogadd be, nyílt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve -
   Egy úri nő lomhán kikel:
"Ah, kínos élet: reggel, estve
   Öltözni és vetkezni kell!"
   Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
   Csörtet fel és vigyorgva mond:
"Enyém a hadvezéri pálca,
   Mely megveré Napleont!"
   A többi sugdos: "a bolond!..."

Szurtos fiú ennek nyakába
   Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
   "Lábszijjra várt a mesterem:
   No, várjon, míg megkérlelem!"

"Én dús vagyok" kiált egy másik
   S élvezni többé nem tudom! -"
"Én hű valék a kézfogásig
   S elvette Alfréd a hugom'!"
   Eltűnnek mind, a járt uton.

"Párbajban ezt én így fogadtam:
   Menj hát elül, sötét golyó!" --
"Én a szemérmet félrehagytam,
   És íme, az lőn bosszuló:
   Most vőlegényem a folyó. -"

Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
   Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
   Vagy mint csoportos madarak
   Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
   Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
   Zúg fel s le, mint malomkerék;
   A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú... nem látja többé,
   Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
   Nő a veszélyes forgatag:
   Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, -
   Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
   Mire az óra egyet üt:
   Üres a híd, - csend mindenütt.

(1877 aug. 22)

 

5. Éjféli Párbaj 205 Ft

Éjféli Párbaj

 

Bende vitéz lakodalmát lakja,
Hetekig tart... ma van első napja:
Szól a zene, tárogató, rézkürt,
   Pörög a tánc, mint az orsó;
   Bende kiált: "Ez utolsó!
   Száraz ajkam eper-ajkat
      Szedegetni készűl."

Bende vitézt a nyoszolyó-asszony
Elvezeti, hol olyat szakasszon;
Néma, sötét már az egész kastély -
   S ím, lovag áll ágyok előtt,
   Talpig acél - ismeri őt:
   Sápadt arcra kék lángot vet
      A felütött rostély.

"Jöttem veled újra víni, Bende!
Én valék a diadalmas, nem te:
Kezdjük elől, csúnya volt a játék;
   Haha! páncélt a nyakadba!
   Most ne remélj szolga-hadba';
   Kezdjük elől! - e leányért
      Sok viadal vár még!"

Kél a vitéz: "Nosza kardot, vértet!"
"Hova édes?" - "Víni, arám, érted!"
S hallik, amint össze-összevágnak,
   Odaát a fegyverházban
   Harcrobaj is: csengő paizs,
   Tompa nyögés, erőlködés,
      Dobogása lábnak.

Szép menyasszony szemét le se zárja,
Szörnyűködik, hova lett a párja;
Remegő kéz gyujtja meg a mécsest,
   Férje urát fölkeresi,
   Hajnalig ott sírva lesi:
   "Ez is olyan, mint a másik...
      Mint valami holttest!"

Bende vitéz lakodalmát lakja,
Vagyon immár a második napja,
Szól a zene - borba fuladt e nap,
   Bende úrnak veszett kedve,
   Táncol, iszik erőltetve;
   Szép menyasszony nekiborzad:
      "Ha ma is, mint tennap!..."

Este hamar az urok föld-részeg,
Ágyba vivék a szolga-vitézek;
Szép menyasszony vele menni reszket:
   De hogy titkán ki ne adjon
   - Hová legyen? hol maradjon? -
   Lenyugoszik, s külön ágyban
      Hányja a keresztet.

Bende riad...s mint a halál, józan:
Lovag ott áll szembe, az ajtóban.
"Hah! Robogány..." s nem akarna menni. -
   "Szeretőm elcsábítója,
   Gyere, víjjunk! üt az óra;
   Míg le nem győzsz, tiltva neked
      Mellette pihenni."

Ujra nehéz, szörnyű tusa hallik;
Bende halott, mire meghajnallik,
Nagynehezen, délfele ha ébred,
   Mikor immár gyűl a vendég;
   Fölkeresik a leventék:
   "Hol vagy uram? mind az egész
      Nép vár az ebédre."

Bende vitéz lakodalmát lakja,
Legszomorúbb a harmadik napja;
Szól a zene, öblöget a rézkürt:
   Hanem a tánc csak úgy lézeng,
   Vendégnek a java szétment:
   "Vérbe' fogant nász sose volt
      Isten átka nélkül!"

Nos, az új párt rokoni, - egy püspök
Előveszi, hogy mi esett köztök:
Bende konok, - a menyasszony gyászba,
   Teste remeg, mint a harmat,
   Csak azt vallja, hogy nem vallhat,-
   Ha lefekszik, küldjenek őrt
      A fegyveres házba.

Mene oda nagy erős őrízet.-
Bende kacag: "Meglopom a mézet!"
Siet is be kakas-elő-szóra:
   Mikor ágyasházát nyitja,
   Másodikat kukoritja,
   Fönn pedig, a kastély tornyán,
      Éjfélt ver az óra.

"Bende lovag! ez az utolsó nap,
Lakodalmad félbeszakad holnap;
Víni ma még!... ölj meg igazábban;
   Mert ha nem ölsz, én megöllek,
   Lelkedet ám, én mint lélek;
   Az a hűtlen hadd sirassa
      Bűnét e világban!"

Bende vitéz, szemei szikrázva,
Rohan ismét a fegyveres házba.
Rettenetes, amit lát az őrség:
   Urok őrjöng... kivont karddal
   Levegőbe szúr és vagdal;
   Közülök is hármat leölt
      Míg lebirák, győzék.

Földalatti kamarába', láncon,
Bende üvölt, viaskodik, táncol;
Szép menyasszony sem eladó többé
   "Elsőt én nem érdemeltem,
   A második engemet nem:
   Püspök atyám, vígy el Urunk
      Jegyesei közzé!"

(1877 júl. 31)

 

6. Zách Klára 205 Ft

Zách Klára

 

Énekli egy hegedős a XIV-ik században

   Királyasszony kertje
   Kivirult hajnalra:
Fehér rózsa, piros rózsa...
   Szőke, leány, barna.

   "Királyasszony, néném,
   Az egekre kérném:
Azt a rózsát, piros rózsát
   Haj, beh szeretném én!

   Beteg vagyok érte,
   Szívdobogást érzek:
Ha meghalok, egy virágnak
   A halottja lészek!"

   "Jaj! öcsém, Kázmér,
   Azt nem adom százér! -
Menj! haragszom... nem szégyelled?...
   Félek, bizony gyász ér!

   Sietős az útam,
   Reggeli templomra:
Ha beteg vagy, hát fekügy le
   Bársony pamlagomra." -

   Megyen a királyné,
   Megyen a templomba;
Szép virágok, deli szűzek
   Mind követik nyomba.

   Könyörögne, - nem tud,
   Nem tud imádkozni;
Olvasóját honn feledé:
   Ki megyen elhozni?

 
   "Eredj fiam, Klára,
   Hamar, édes lyányom!
Megtalálod a térdeplőn,
   Ha nem a diványon."

 
   Keresi a Klára,
   Mégsem akad rája:
Királyasszony a templomban
   Oly nehezen várja!

 
   Keresi a Klára,
   Teljes egy órája:
Királyasszony a templomban
   De hiába várja.

 
   Vissza se megy többé
   Deli szűzek közzé:
Inkább menne temetőbe
   A halottak közzé.

 
   Inkább temetőbe,
   A fekete földbe:
Mint ama nagy palotába
   Ősz atyja elébe!

 
   "Hej! lányom, lányom!
   Mi bajodat látom?
Jöszte, borúlj az ölemre,
   Mondd meg, édes lyányom."

 
   "Jaj, atyám! nem - nem -
   Jaj, hova kell lennem!
Hadd ölelem lábad porát, -
   Taposs agyon engem...!"

 
   Harangoznak délre,
   Udvari ebédre;
Akkor mene Felicián
   A király elébe.

 
   A király elébe,
   De nem az ebédre:
Rettenetes bosszuálló
   Kardja - volt kezébe'.

 
   "Életed a lyányért
   Erzsébet királyné!"
Jó szerencse, hogy megváltja
   Gyönge négy ujjáért.

 
   "Gyermekemért gyermek:
   Lajos, Endre, halj meg!"
Jó szerencse, hogy Gyulafi
   Rohan a fegyvernek.

 
   "Hamar a gazembert...
   Fiaim, - Cselényi...!"
Ott levágák Feliciánt
   A király cselédi. -

 
   "Véres az ujjad,
   Nem vérzik hiába:
Mit kivánsz most, királyi nőm,
   Fájdalom díjába?"
 
   "Mutató ujjamért
   Szép hajadon lányát;
Nagy ujjamért legény fia
   Borzasztó halálát;
 
   A másik kettőért
   Veje, lánya végét;
Piros vérem hullásaért
   Minden nemzetségét!"
 
   Rossz időket érünk,
   Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
   Mi magyar hazánkat! –
 
(1855)

 

7. Tetemre Hívás 205 Ft

Tetemre Hívás

 

A radványi sötét erdőben
   Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
   "Ime, bizonyság Isten előtt:
   Gyilkos erőszak ölte meg őt!"
 
Kastélyába vitette föl atyja,
   Ott letevék a hűs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
   Vérben, ahogy volt, nap nap után
   Hever egyszerű ravatalán.
 
Állata őrzeni négy alabárdost:
   "Lélek ez ajtón se be, se ki..."
"Hátha az anyja, szép huga már most
   Jönne siratni?" - "Vissza neki;
   Jaj, ki parancsom, élve, szegi!"
 
Fojtva, teremről rejti teremre
   Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel, "hívja tetemre"
   Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
   Legyen a seb vérzése tanú.
 
A palotát fedi fekete posztó,
   Déli verőn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
   Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
   Sárga viaszfényt nyughelye kap.
 
"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"
   Jő, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
   Állva fejénél az, vagy emez:
   "Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez."
 
"Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,
   "Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
   Váddal az önnön szívemig ér:
   Mindenki gyanús nekem, aki él!"
 
"Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"
   Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe' látni,
   S nem harc mezején elomlania.
   Erre se vérzik Bárczi fia.
 
"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
   Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!"
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
   Kedves urára szánva tekint.
   Nem fakad a seb könnyre megint.
 
"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"
   Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
   Mindre nem érez semmit a holt:
   Marad a tört vér - fekete folt.
 
"Jöjjön utolszor szép szeretője,
   Titkos arája, Kund Abigél!"
Jő; - szeme villan s tapad a tőrre,
   Arca szobor lett, lába gyökér.
   - Sebből pirosan buzog a vér.
 
Könnye se perdűl, jajja se hallik,
   Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
   Döbbenet által a szív ere fagy:
   "Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"
 
Kétszeri mondást - mint lebüvölten -
   Hallgat el, aztán így rebegi:
"Bárczi Benőt én meg nem öltem
   Tanum az Ég, s minden seregi!
   Hanem e tőrt én adtam neki.
 
Bírta szivem' már hű szerelemre -
   Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval "igenre",
   Mert ha nem: ő kivégzi magát.
   Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!"
 
S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
   Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
   S vércse-visongással rohan el.
   Vetni kezet rá senki se mer.
 
Odakinn lefut a nyilt utca során,
   Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: "Egyszer volt egy leány,
   Ki csak úgy játszott a legénnyel,
   Mint macska szokott az egérrel!"
 
(1877 okt. 27)

 

8. Népdal 205 Ft

Népdal

 

Duna vizén lefelé úsz a ladik,
   A ladik,
Róla muzsikaszó, muzsikaszó, csimpolyaszó
   Hallatik;
Juhaj! viszik a piros almát, barackot,
Juhaj: Kevibe Szent-Endréről menyasszont!
 
Piros almát eladják a budapesti
   Piacon,
Abbul cifrálkodik Kevibe' a piros arcu
   Menyasszony:
Juhaj! de derék ruha ez a fejkötő:
Megfér ezalatt akármennyi szerető!
 
Kevi csárda reggel óta tele van,
   Teli van:
Ott járja a kolót egy éles késsel, véres késsel
   A Jovan:
Juhaj! piros volt, de csak férges alma volt,
Asszony, csinos volt, de azért csak r--a volt.
 
Duna vizén lefele úsz a ladik,
   A ladik,
Róla hejjehujja, szitok-átok, dávoria
   Hallatik:
"Juhaj! közel már Alexinác, Knyazevác:
Engem Kevi-Rác, többet ugyan sose látsz!"
 
(1877 aug. 28)

 

9. A Walesi Bárdok 205 Ft

A Walesi Bárdok

 

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.
 
Van-e ott folyó és földje jó?
   Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
   A pártos honfivér?
 
S a nép, az istenadta nép,
   Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
   Melyet igába hajt?
 
Felség! valóban koronád
   Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
   Hegy-völgyet benne lelsz.
 
S a nép, az istenadta nép
   Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
   Megannyi puszta sir.
 
Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
   És néma tartomány.
 
Montgomery a vár neve,
   Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
   Vendégli a királyt.
 
Vadat és halat, s mi jó falat
   Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
   Hogy nézni is tereh;
 
S mind, amiket e szép sziget
   Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
   Túl messzi tengeren.
 
Ti urak, ti urak! hát senkisem
   Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
   Ne éljen Eduárd?
 
Vadat és halat, s mi az ég alatt
   Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
   Belül minden nemes.
 
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
   Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
   Elő egy velszi bárd!
 
Egymásra néz a sok vitéz,
   A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
   Sápadt el a harag.
 
Szó bennszakad, hang fennakad,
   Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
   Ősz bárd emelkedik.
 
Itt van, király, ki tetteidet
   Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
   Amint húrjába csap.
 
"Fegyver csörög, haló hörög,
   A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
   Te tetted ezt, király!
 
Levágva népünk ezrei,
   Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
   Király, te tetted ezt!"
 
Máglyára! el! igen kemény -
   Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
   S belép egy ifju bárd.
 
"Ah! lágyan kél az esti szél
   Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
   Panasza nyög belé.
 
Ne szülj rabot, te szűz! anya
   Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
   A máglyára menőt.
 
De vakmerőn s hivatlanúl
   Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
   Ez íge hallatik:
 
"Elhullt csatában a derék -
   No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
   Nem él oly velszi bárd.
 
Emléke sír a lanton még -
   No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
   Melyet zeng velszi bárd."
 
Meglátom én! - S parancsot ád
   Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
   Minden velsz énekest!
 
Szolgái szét száguldanak,
   Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
   A híres lakoma. –
 
S Edward király, angol király
   Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
   A velszi tartomány.
 
Ötszáz, bizony, dalolva ment
   Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
   Hogy: éljen Eduárd. –
 
Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
   London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
   Ha bosszant bármi nesz!
 
Áll néma csend; légy szárnya bent,
   Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
   Király nem alhatik."
 
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
   Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
   A velszi lakoma...
 
De túl zenén, túl síp-dobon,
   Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
   A vértanúk dalát.[*]
 
(1857 jún.)
 
[*]A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát,
hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277)
után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső
múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom
lerázására. - A. J.

 

10. Ágnes Asszony 394 Ft

Ágnes Asszony

 

Ballada
 
Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
"Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
"Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
"Jaj, galambom, hogy' mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!"
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind belefér egy fél szembe.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrülne.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek ülnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
"Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
"Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vizen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: "meg nem őrül."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
"Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
"Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!"
     Oh! irgalom atyja ne hagyj el.
 
Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
"Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el
 
Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
És ez így megy évrül-évre;
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa -
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
 
(1853)