mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Kátai Zoltán

Kátai Zoltán

Gyermekkoromban kezdett, különböző zenei stúdiumok után 1983 óta hivatásszerűen zenélek, énekelek, 11 évet töltöttem a Mákvirág népzenei együttesben. Velük a nagyvilágot, Dinnyés Józseffel Magyarországot jártam; muzsikáltam Kecskés Andrással, Kobzos Kiss Tamással. A zenén keresztül jó barátságba kerültem Sebő Ferenccel, Cseh Tamással, a Kaláka Együttessel, verséneklőkkel, utcaszínházi csepürágókkal, népzenészekkel és néhány

tovább >>

Az előadó honlapja:

www.enekmondo.hu

www.dalok.hu/kataizoltan

Az előadó Facebook oldala:

Kátai Zoltán - Krónika
Kátai Zoltán - Krónika

Krónika

Megosztás
Kiadó: Gryllus / Hangzó Helikon
Megjelenés éve: 2005
Album ár: 2050 Ft

Kátai Zoltán

1. Hazám, Hazám 205 Ft

Hazám, Hazám

Hazám, hazám, csendes hazám,
Bárcsak határid láthatnám,
Látom füstjit, de csak elig,
Az ég alatt lengededzik.

 
Az ég alatt, a föld színyén
Olyan árva nincsen, mint én,
Az ég alatt, a föld színyén
Olyan árva nincsen, mint én.

 
Árvaságimat se bánom,
Csak apám, anyám sajnálom.
Árvaságimat se bánom,
Csak apám, anyám sajnálom.

 
Testvér, mikor az úton jársz,
Szíved fáj-e, ingem nem látsz?
De ha fáj es, mit tudsz tenni?
Egyszer ennek így kell lenni.

 
Egyszer ennek így kell lenni,
Ketten két útra indulni,
Meg kell egymástól vállani,
Meg kell egymástól vállani.

 
Úgy megválunk mi egymástól,
Mint a lapi az ágától.
Úgy megválunk mi egymás tál,
Mint a lapi az ágától.

 
Olyan bánat, keserűség,
Még a testvér is ellenség.
Olyan bánat, keserűség,

Még a testvér is ellenség.

 

2. Miképpen az Úr Isten Israelnek Népét Egyiptomból és Hasonlóképpen az Magyarokat Szcythiaból Kihozta 205 Ft

Miképpen az Úr Isten Israelnek Népét Egyiptomból és Hasonlóképpen az Magyarokat Szcythiaból Kihozta

Jersze emlékezzönk az örök istennek
Csudálatos nagy hatalmasságáról,
Melyvel Scythiából régi magyarokat
jó Magyarországba olyan módon kihozá,
Ment régen kihozá ah zsidó népeket
Fárahó királnak markából, ínségéből.

 
Mind a scythiai hatalmas magyarok
Származának két jeles férfiaktól:
Egyik férfiúnak Hunor vagyon neve
És az másodiknak nagy Magor vala neve,
Kiktől ah magyarok felneveztetének:
Hunorról hunnusnak, Magorról magyarnak.

 
Eh két emberektől annye nép származék,
Hogy Scythiát űk mind széllel bétölték
Ah Scythia vagyon naptámadat felé,
Erdélyen, Moldován, Oroszországon belől,
Túl Tatárországon, ah fejér kunokon,
Pogán országokon, sok havasokon belől.

 
Jóllehet magyarok el-ben Scythiában
Hatalmasok és nagy sokan valának,
Demaga az istent nem ismerik vala,
Sem az ű szent fiát, mi édes megváltónkat;
Azért barom módra nagy vak pogánságban
Űk is élnek vala, bálvánt imádnak vala.

 
Ah kegyelmes isten rajtok könyörőle:
Űközikbe ada oly gondolatot,
Hogy űk keresnének ah napnyugat felé
Országot magoknak, hol letelepednének.
Azért indulának mind feleségestül,
Tízszáz és ezeren előszer kijövének

 
Másodszor mikoron nyolczszáz nyolczvannyolczban
Írnak vala urunk születése után,
Ah kétszáz-ezeren és három-ezeren
Szolgától kiválván esmétlen kijövének
Sok havasok által pogán országokban
Ah nagy isten őket békességgel viselé.

 
Első kijövésben még pogánságokban
Adá ah hatalmas Atilla kerált,
Ki az nagy Nemrótnak unokája vala,
Bendaguznak fia, ez világnak félelme.
Másod kijövésben ah szent Estván kerált,
Szent Imre herczeget, dicső szent László kerált.

 
Ezeknek utána jámbor Béla kerált,
Károly kerált, ő fiát Lajos kerált,
És ah Zsigmond császárt, ah Jankula vajdát
És az ő jó fiát, hatalmas Mátyás kerált;
Lengyel László kerált, ifjú Lajos kerált:
Isten győzi számát sok jámbor kerályoknak.

 
Farkas András szerzé ezeket énekbe,
Keserőlvén az nyomorúlt országon.
Igen szánja vala hogy az hitetlenek
Istennek híveit széllyel üldözik vala;
Kis karácson után immár írnak vala
Az ezerötszázban, harmincznyolcz esztendőben. Amen.
3. Ah, Hol Vagy, Magyarok Tündöklő Csillaga 205 Ft

Ah, Hol Vagy, Magyarok Tündöklő Csillaga

Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga,
ki voltál valaha országunk istápja?

 
Hol vagy István király? Téged magyar kíván
gyászos öltözetben Teelőtted sírván,

 
Rólad emlékezvén csordulnak könnyei,
búval harmatoznak szomorú mezei.

 
Lankadnak szüntelen vitézlő karjai,
nem szűnnek iszonyú sírástól szemei.

 
Virágos kert vala híres Pannónia,
mely kertet öntözte híven Szűz Mária.

 
Kertésze e kertnek István király vala,
behomályosodott örvendetes napja.

 
Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid,
hozzád fohászkodunk, árva maradékid.

 
Tekints, István király, szomorú hazádra,
fordítsd szemeidet régi országodra!

 
Reménységünk vagyon benned, s Máriában,
mint magyar hazánknak hív királynéjában.

 
Még éltedben minket ennek ajánlottál,

és szent koronáddal együtt feláldoztál.

 

4. De Sancto Ladislo 205 Ft

De Sancto Ladislo

Salue benigne
rex ladislae
vnice plebis
dulcis patrone
regis regum
gema preclara
syderum celi
prefulgidum sidus.

 
Magyarorzagnak wag
keraly magzatt'a
zenth keralyoknak
fenes thwkore
teneked at’ad
kegees bela keral'
hog hozza kepesth
kegees keral' lennel

 
Nekonk zylethyl
lengel orszagban
menbol adatal
nag cuda keppen
maszor zyletyl
zent kérésth wyztol
osodnek neven
lazlo Ion ne (...)

 
Le telepedel
bihar waradon
ah warwsnak lol
edes oltalma
templomoth rakatal
zyz marianak
kyben most nywgozol
menden thystessegvel
 
Te archwl tel'es
zeop pyros valal
tekentetedben embe-
-reknel kedwesb be-
-zededben ekes karod-
-ban eroos Iam
mendenth the eytez
ky teweled kwzdyk

 
Idwezleg kegelmes
zenth lazlo keral’'
magyarorsagnak
edes oltalma
zent keral'ok kozth
dragalatws gong
cyllagok kozoth
fenesseges cyllagh.

 
Dycherwk magyarok
zenth lazlo keralth
byzon erdemly
my dycheretonkkoth
dycherywk oteth
angelok mondwan
Idwezleg kegelmes
zenth lazlo keral'
5. Siratóének Magyarorszagról, Mikor a Tatárok Pusztítottak 205 Ft

Siratóének Magyarorszagról, Mikor a Tatárok Pusztítottak

(Planctus destructionis regni Ungariae per Tartaros)
 
Istene a mindenségnek,
ki megítélsz minden vétket,
a jó duskál javaidban
s nem tűrsz bántást bosszulatlan
igazságod mérlegén.

 
minden szomszéd álbarát.
Rideg anya, Ó, természet,
miért szülted ezt a népet,
vért szomjazót, dúlót, vadat,
halálhozó tatár hadat,
nemzeteknek ostorát?

 
Magyarország ennyi vészből
riadtan az égre néz föl,
pusztulás zúg tajtékozva,
mintha csak az ős káoszba
hullna vissza a világ.

 
Magyar nemzet végínségre
jutott immár, nincs, ki védje,
határain köröskörül
magyarok vesztének örül

 
 
Serkenj fel már, legfőbb virtus,
üdvösség reménye, Krisztus,
pajzsot, fegyvert ragadj végre,
vesd kezed az ellenségre,
királyi hatalmadat.

 
Vad ellenség porba hulljon,
ez az ország felviduljon,
nyíl és kopja kettétörjön,
igaz békét magyar földön
adjon nekünk szent fiad.

 
Kérésünket halld meg, Isten,
pusztítsd ezt a rontást innen,
tedd, hogy gyászunk véget érjen
s fölnézzen rád jókedvében,
ki e népből megmarad.
6. Krónika avagy Históriás Ének Hunyadi Jánosról 205 Ft

Krónika avagy Históriás Ének Hunyadi Jánosról

Néktök emléközöm - ha meghallgatjátok
jó Hunyadi Jánosról.
Nagy jámbrágárúI, hív szolgálatjáról,
erős viadaljárul.
Az ő idejében két László királyról,
Amurátes császárrúl.
NándrfehérvárrúI, Jankula vajdának
utólszor haláláról.

 
Jóllehet immár a gubernátorságot
vajda letötte vala,
De mindazonáltal holtiglan akara
hazájának szolgálni.
Nagy hamar siete, mint tőle telhete,
sok szép hadat támaszta;
Capistranus János a keresztesekkel
vajda mellé indula.

 
Forgódik Hunyadi, az népet biztatja,
elindula előttek.
Törésről az pogánt az vitéz magyarok
ott csakhamar elverék,
Mind az táboriglan hátakon menének,
nagy vérontást tevének,
Mahumet császárnak rnellében egy nyilat
az magyarok lövének.

 
Vala nagy örömök Hunyadi Jánossal
az sok jámbor vitéznek,
Szép dícséreteket hálaadásokkal
tésznek az Úristennek,
Ki nagy kevélségét, hatalmas ereit
megrontá Mahumetnek,
S nagy győzedelmed ada Feirvárban
szegén keresztyéneknek.

 
Meghala Szemlinben, testét az magyarok
nagy sírással felvivék
Az kéncses Erdölbe, Gyulafejérvárban
tisztességgel temeték.
Kinek ő halálát Erdöl, Magyaroszág
sok ideig kesergék
Mert a két országnak és az végházaknak
főoltalmasa elesék.

 
Két szép vitéz fia: László és az Mátyás
vajdának maradának,
Kik nagy siralommal és keserves gyásszal
az atyjokat gyászolják,
Kinek az kisebbik nagyokat szolgála
végre Magyarországnak.
Támasszon az lsten ilyen hadnagyokat
az nyomorult országnak!
 
Mikoron írnának ezerben ötszázban
és az felett hatvanban,
Hunyadi Jánosnak sok viadaljáról
gyakran gondolatjában,
Nagybánkai Mátyás rendelé versekben
Nagyszombat várasában,
Az vitézlő népnek ajánlá, kik vadnak
könyörül az végházakban.
7. Emlékdal Mátyás Király Halálára 205 Ft

Emlékdal Mátyás Király Halálára

Néhai való jó Mátyás király!
Sok országokat te bírál,
Nagy dícsérettel akkoron valál,
Ellenségednek ellene állál.

 
Hatalmasságodat jelentéd,
Bécsnek hogy városát te megvevéd,
Ékes sereged ott féletéd,
Királi széked benne helheztetéd.

 
Németországot amikor kéványád,
Szent koronához választád,
És nagy sok részre hasogatád,
Magyari uraknak tisztül mind elosztád.

 
Akkaron te lél oly igen drága,
Téged kéványa cseh Prága.
Meghervadozott szép zeld ága,
Nem kellemetes neki virága.

 
Terekektűl nyerél ajándokokat,
Ne pusztítanád országokat,
Ne kerengetnéd bassájokat,
Ne fenyegetnéd ű császárokat.

 
Igyekezel vala sok országokra,
És nagy hatalmas városokra,
Az vízen álló Velencére,
És benne való belcs olaszokra.

 
Magyarországnak fényes világa,
És rettenetes bajnaka,
Nyomorultaknak kies hajlaka,
Nagy ékességnek es te valál oka.

 
Nagy ékessége tisztességenknek,
Nagy bátorsága félelmenknek,
Ótalmazója magyar népeknek,
Rettenetes tél az lengyeleknek.

 
Királok kezett lél te hatalmas,
És nagy igyeknek diadalmas,
Néped kezett nagy bizodalmas,
Légy úristennél immár nyugodalmas.
8. Mohács, Mohács 205 Ft

Mohács, Mohács

Mohács, Mohács, régi vérontás hele,
Magyarország gyászos mezeje.
Kegyetlen főd, nemes nemzeted vérét Ittad,
s nyelted szép dicsőségét.
Midőn téged gondullak,
Zápor könnyeim folnak,
Szívemet bánat fogja,
Nyelvem meg se mondhatja.

 
Nemes hazánk, virágzó Pannónia,
Európának valál kőfala.
Tíz ország imádta szép címeredet,
A fél világ félti erődet.
Rettent pogány előtted,
Bízott körösztény benned,
Alig villant fegyvered,
Kész vala győzedelmed.

 
Századosok, ezredesek, hadnagyok,
Fővezérek, országispánok,
Huszonötezer legjava vitézek,
Gyalog, lovas, mind nemes fejes.
Fölkeltek a gyásznapra,
UtolsÓ véres harcra,
Mohácsi hantok nyomják
Csontjaikat, takarják.

 
Virágzó magyar szüzek és asszonyok,
Keservesen vélünk sírjatok.
Hervadjon el arcaitok rózsája,
Változzon víg örömtök gyászra.
Nemzetségünk virága,
Odavan magyar lángia,
Egyházunk tűzoszlopi,
Országunk hű bajnoki.
 
Lajos, Lajos, hol vagy, szép ifjú királ?
Magyar csillag, ékes virágszál.
Gyenge arcú királi termeteddel,
Hol vagy, drága, kedves léteddel?
Jaj, hogy' tartsam könnyeim?
Kiszáradt keserveim.
Elesett édes hazánk,
Véle való koronánk.

 
Pogán török, gonosz, istentelen had,
Tigristejjel táplált fenevad.
Hogy’ nem szántál il szép nemes nemzetet
Földhözverni, il nagy sereget?
Azt gondoltad: dicsőség,
Inkább barom dühösség.
Ne bízzál, hogy meggyőztél,
Rád fordul még a veszél!

 
Látja lsten, és irgalmasan szánja,
A fél világ bizon sajnálja.
Napsugárbul magyarok nagyasszonya
Látja holdat, lábával nyomja.
Azért erős holdaddal,
Kettőskereszt szarvaddal
Lesz még idő leverni,
Elménk azt jövendöli.
9. Egri Históriának Summája 205 Ft

Egri Históriának Summája

Summáját írom Egör várának,
Megszállásának, viadaljának,
Szégyönvallását császár hadának,
Nagy vigasságát Ferdinánd királnak.

 
Az egri népnek derék summája:
Tizenkilencszázharmincöt vala,
De még ebben sok elszökött vala,
Az jámbora bátor szivvel benn vala.

 
Vala ezöknek nagy vitésségök,
Minden igyekbe nagy bölcsességök,
Kikhöz hallgatnak sok jó legényök,
Az krónikába megvagyon ő nevök.

 
Juta sok jancsár, vár alatt szálla,
Másfélszázezör az császár hada,
Tizenhat vala öreg álgyúja,
Sok taraszkjának ott száma nem vala.

 
Sivalkodással reggel hajnalba
Felszóval vannak Allá kiáltásba,
Az palotákra nagy ostromlásba,
Huszonhét zászlóval másznak kőfalra.

 
Csuda bátorok ott benn valának,
Bölcsen hadnagyok ott forgódának,
Jóllehet bennök sokan hullának,
Rajtok terekek semmit kophatának.

 
Rettenetösön minden bástyánál
Vínak, harcolnak sok vérontásval,
Sebösök vannak nagy oításval,
Sokan elhullnak sebbel és halálval.

 
Kárt az terekek nagyot vallának,
Az ó kapura es ostromlának,
Mecskeivel ott mind készön vannak,
Kik miatt kívöl sokan elhullának.
 
Ám szégyönökre eltágulának,
Dobjok fakadva elbúsulának,
Sok főnépeket ők siratának,
Magyar vitézök nagy hálát adának.

 
Amhát táborát hamar indítá,
Minden hadával onnat kiszálla,
Nagy dícséretöt egriekről szólla,
Ferdinánd királ nagy örömet halla.

 
Nagy históriát az ki szörzötte,
Ez summáját es azon jegyzötte,
Nevét versfőben megjelöntötte,
Ezörhatodfélszázháromba szörzötte.
ÁMEN
10. Epinica 205 Ft

Epinica

Nagy győzedelemről,
Nagy Győr veteleröl,
Mostan en emlekezem,
Io Palfi Miklosnak,
Híres Svarczenburgnak
diadalmit jelentem,
Nagy serensegeket
Es eszessegeket
szep peldakban eneklem.

 
Gonosz sarkanyoktol
DÜhös poganyoktol
nagy Győr is őriztetek,
Iszonyu algyukkal
Sok eles szablakkal
kapu oltalmasztaték,
Orszag erejevel
Nagy tabori neppel
Feleje sem mehetnek.

De nagy serensegtől
Es eszes elmetől
hirtelen meggyőzetek,
Csak kisded seregtől
Iele vitezektől
Török földre ontatek,
Kinell igaz hire
Közinkben hogy ére
sokan el nem hihettek.

 
Török Császár halla
Szakallat randita
im csak el almelkodek,
Az Palfi Miklostol
Es jo Svarczenburgtól
magaban el irtoztek,
Vagy légi Magyarok
Vgy szarnyos Angyalok
Kik, mond, ezt cselekettek.
Te azért szazlodat
Szep diadalmadat
az egre fel emellyed,
Ket fő Urnak nevet
Es nyertes czimeret
arannyal megjegezzed,
Te nagy örömödre
Es tisztessegedre
örökre azt viselyed.

 
Földre irattassek
Gyasszal borittassek
Hardek Herostratussal,
Rollok emlekezzel
Es csak keseredgyel
Szivednek faidalmaval,
De Palfi Miklosnak
Es jo Svarczenburgnak
hírek ellyen aldassal.
 
11. Székesfejérvár Veszésérül Való História 205 Ft

Székesfejérvár Veszésérül Való História

Szegény Magyarország, már ha állhatsz lábra,
Sok romlás miatt mert gyakran jutsz kárra,
Minap is rabság szálla egy fiadra,
Székesfejérvár juta pogányságra.

 
Indula török az Szigetvárasnak,
Semmi palánkját nem nem látá annak,
Harminchét zászlót hamar fölhányának,
Katonák, de belőt, töltésre futának.

 
Rémült hajdúság igen ijedt vala,
Illay András zászlót kapott vala,
Wathay kapusáncban futott vala,
Népét biztatván, török megszűnt vala.

 
Lén mind estvéig aznap az ustromlás,
Huszonhétszer lén új néptüI rohanás,
Francúzzal elvegy töröktűl nagy romlás,
Mindkét fél-félben lén sok kár és nagy halás.

 
Elfogya belől szintén vitézlő nép,
Elszökött s megholt többire mind az nép,
Négyszáz ha vala, ki találtaték ép,
Kapitány lábát meglövék, az sem ép.
 
Tén nagy fogadást ott nekik az basa,
Szakállát fogá, hogy mind elbocsátja,
De török szava, mint eb ugatása,
Ezek azt tudák, mind igazmondása.

 
Hitötlen most is, mindétig az vala,
Monostorbástyát mind ellepte vala,
Hadnagyok gondot nem viselnek vala,
Köznép bástyárúI ellézegett vala.

 
Mind így veszének több vitézlő népek,
Oly puszta helben kik emberkedének,
Csuda sőt inkább, azmit mívelének,
Hogy egy hétig is benne lehetének.

 
Ezörhatszázban s három esztendőben,
Az tengör mellett ezt írák versekben,
Egy katona rab szomorú kedvében,
Ki Fejérvárért most is van nagy nyűgben,
Szent lsten, ne hadd szegényt ottveszésben.
FINIS
12. XXIV. Ének 205 Ft

XXIV. Ének

(meIy a magyar nemzetségnek nyomorult, múlt és jelen való állapatját traktálja)
 
Áldott magyar nemzet kevés maradékja,
Régen Európának ki valál csillagja,
Avagy ez világnak tüköre s zászlója,
Az jó, tisztességes hírnek kívánója.

 
Szolgálatom néked örökké ajánlom,
Ne bánd, néhány versöm hogy tenéked mondom,
Édös nemzetségöm, mert romlásod szánom,
Siratom, szerencséd hogy semmit sem látom.

 
Régi hatalmadat mert hogyha gondolom,
Viszont nagy romlásod eszembe forgatom,
Múlt száz esztendő közt káridtúl irtózom,
S jövendőtűl kétször inkább iszonyozom.

 
Nincs sem Ázsiában, sem az Afrikában,
Egész Európában, sőt mind ez világban,
Mely nemzetség volna nagyobb nyomorgásban,
S mostan, mint te - környűl ilyen zűrzavarban.

 
Már csak jó Nádasdy Ferenc közted vala,
Kinek ifjúságtúl fogva, míg fenn vala,
Vitéz híre s neve mindenkoron vala,
Ujjal senki reá nem mutathat vala.

 
De íme, az kegyes és hatalmas Isten,
Kinek hatalmában vagyon és áll minden,
Minap ez világbúl kivevé: ne éljen
Több bút, és életben immár ne szenvedjen.

 
De édös nemzetség, kérlek, fogadd szómat,
Ne nézd az én gyarló tudatlanságomat,
Hanem tanácsomban jó igazságomat,
S bizonnyal megláthad jövendő hasznodat.

 
Alázzad meg magad, jobbétsd életedet,
S kövesd meg szépen az te Istenedet,
Vedd eszedbe magad, utáld bűneidet,
S hozzád tér az lsten, ha látja tértedet.

 
Íme, szép úrfiak, lám, közötted nőnek,
Őszi-tavasziak majdan felcsördülnek,
Egyszer ennyen alig közted nem lelettek,
lsten igéjében csak neveltessenek.

 
Némelyik olyan lesz, mint egy Kinizsi Pál,
Bátran, mint Báthori István, némely feláll,
S ki jó Hunyadiként ellenségre talál,
Mint az éh oroszlán, prédát úgy hajigál.

 
így cselekedhetik az fölségös Isten,
Ha szívében hazát söpör neki minden,
Életét jobbétván, és fejet hajt szépen,
Hazánkban bészállét bennünk ismégenten.

 
lsten, neveld, kérlek, az ifjú urakat,
Hogy követhessék mind ő vitéz atyjokat,
Kiknek, még felnőnek, ő tutorágokat,
Batthyány- s Thurzónak adom oltalmokat,
Ezerhatszáznégyben írám ez níhány szókat.
13. Báthory Gábor Búcsúzkodása 205 Ft

Báthory Gábor Búcsúzkodása

Napomnak tündöklő, fénylő szép csillaga,
Én ifjúságomnak örvendő virága,
Ragyogó, tündöklő hadi szép szerszáma,
Heában készül volt ország oltalmára.

 
Emlékezzetek rá, hogy Ráduly vajdával,
Havasban reám jött álnok fenevaddal,
Kopjámat eltömi az oláh vajdával,
Kész voltam megvíni fene pogányokkal.

 
Pogányoknak hátat nem féltemben adtam,
De Példámat azzal nektek én mutattam,
Hogy őket utálván én nem társalkodtam,
Hozzátok hűségem sőt azzal mutattam.

 
Szép szín alatt, Brassó, pogányt te béhozád,
Bethlen pogány Gábort ellenern támasztád,
Szűzek-, virágokat mind rabságra hajtád,
Sok jó vitézemet vélek levágatád.

 
Szép szín alatt engem Váradbúl kicsalván,
Magamat népemnek hogy én megmutatnám,
Mintegy mészárszékre, akképpen hajtattam,
Reménytelenképpen várbúl kizárattam.

Jövendölt volt nékem akkor (éjjel) álmom,
Saskesellő fejemre, lásd, mely hamar szálljon,
Két szárnyával vervén, engem letagoljon,
Világos két szemem körmével kirúgjon.

 
Látván életemnek ő elfogyatói,
Az nagy ígéretért Plútónak hóhéri:
Környülvőnek engem, mint ördög kölkei,
Fegyverrel, puskákkal kíméletlen lőni.

 
Voltak énutánam hűséges hancsérim,
Más útra találtak menni jó híveim,
Látván, hogy nincsenek mellettem gyalogim,
Kardra kezdém vetni vitézi kezeim.

 
„Akartok ti mastan énnékem ártani?”
Felszóval ott őket kezdém revogatni,
Számtalan sok lövést kezdének rám szórni,
Reménytelen magam kezdém oltalmazni.

 
Nagy hertelenséggel éltem elfogyaták,
Remélvén ők azzal magoknak maradást.
Bátran már tehetnek nagy sok árultatást,
Gyilkosok örülik ártatlan-vér-ontást.
 
Jövel, vedd markodban lölkömet, Istenem!
Az szent angyalokkal szolgáltass énnékem!
Vérben fagyván fekszik földnek színén testem,
Rajtam könyörülő nincsen, én Istenem!

 
Óh, szép nemzetségim, vitéz Báthorynak,
Szánjatok, hol vagytok, mert vadak, madarak
Siratnak, kik szánnak, sok jó vitéz ifjak,
Erdélyi urakban kik elmaradtanak.

 
Tanulatlanokbúl jó vitézt neveltem,
Hitünk-, Istenünkért véletek szenvedtem,
Csata-leshelyeken véletek legeltem,
Istennek szolgáit véletek őrzöttem.

 
Menjetek ki immár siralmas völgyekre,
Sírván kiáltsatok az magas kék égre:
Tekéntsen az Fölség ti könyörgéstekre,
Jussak tinektek is, urak, eszetekbe!

 
Óh, Báthory András, én jó vitéz öcsém,
Véled nem szólhatok, mert elfogyott éltem,
Szánj meg, vetessed föl én vitézi fejem,
Temesd tisztességgel én kimúlott testem.
14. Kádár István Históriája 205 Ft

Kádár István Históriája

Szörnyű nagy romlásra készült Pannónia,
Kinek mint tengernek megáradott habja.
Sok búnak, bánatnak körülvette árja,
Mert magyarok közül ma esik egy híja.

 
Elhagyá érettünk a Felföldnek partját,
Hogy hallá itt alatt magyarok romlását,
Felköté érettünk Kádár István kardját,
Óh, milyen kevéssé forgatá szándékát.

 
De íme, hirtelen esik változása,
Midőn küldék őket Pápolc oltalmára.
Ujfaluhoz gyűle tatárok tábora,
Ott leszen Kádárnak utolsó csatája.

 
A zászlótartónak felszóval kiállja:
„Vidd el, fiam, vidd el a zászlót más útra,
Hogy el ne vesszen mind urunk kedves hada,
Mert Magyarországért meghalok én még ma.

 
Kiontom véremet én szegény hazámért,
Ezenrűl meghalok kedves nemzetemért,
Nem szánok érette bizony ontani vért,
Mert én a Krisztustól veszek jutalombért.”

 
Mikor jobbra vágok, szekér utat vágok,
Mikor balra vágok, gyalogösvent vágok.
Felvetem szememet a magas egekre,
Uram jézus Krisztus, jöjj segitségemre!

 
Szórja tatár nyilát, mint a szél a polyvát,
Tatár nyila miatt én es térdre estem.
Felvetem szememet a magas egekre,
Uram, Jézus Krisztus, jöjj segítségemre!

 
Szabó Pál, szerelmes, édes kenyeresem,
Kérlek, segíts sírba tenni hideg testem,
Ne keressétek a pompás temetésem,
Ama cifra pompás temetőhelyeken.

 
Hanem ahol leszen vérem kihullása,
Ott legyen csak közel testem elásása!
Isten veled hazám, drága Magyarország,
Isten veled népem és kedves nemzetem!

 
Dicséret-dicsőség légyen az Istennek,
Fogja még fel pártját ez megromlott népnek,
Adjon vitézeket szegény nemzetünknek,
Kiért dícséretet mondjunk szent nevének!

 
Boldogságos Szent Szűz, tárd ki karjaidat,
Védelmezd tovább is szép Magyarországot!
Boldogságos Szent Szűz, tárd ki karjaidat,
Védelmezd tovább is szép Magyarországot!
15. Rákóczi Kesergője 205 Ft

Rákóczi Kesergője

"Hallgassátok meg, magyarim, amit beszélek,
Tanácsoljatok, vitézim, mitévő légyek?
Jön a német, dúl-fúl, éget,
Mindent pusztít, rabol, kerget,
Jaj, már mit tégyek?"
 
"Tanácsoljuk Fölségednek, meg se is vesse,
Aranyait, ezüstjeit rúdba veresse,
Rakassa fel, vitesse el,
Hordassa el, és menjen el,
Merre szeme lát!"
 
"Megcselekszem, elkövetem, mondja valaki,
Sőt szeretem, meg se vetem, oktasson akárki.
Ki az oka: minden láija!
De tudja meg, hogy megbánja
Spion Károlyi!
 
Megfizeti még az árát az árulásnak,
Kipótolja maradéka Esze Tamásnak,
Ha nem másnakl Árulónak,
Úgy lészen mig dolga neki,
Miként Júdásnakl

 
Országo ból, a hazámból már ki kell menni,
Mordságimról, hibáimról megengedjetek ti!
Megölellek, megcsókollak,
Amíg élek, mindig szánlak,
Kedves Bercsényim!

 
Sok pénzembe, költségembe került váraim,
Azokhoz pompásan épült sok szép palotáim!
Itt hagylak már, pataki vár!
Nem látlak már, munkácsi vár!
Isten megáldjon!

 
Megengedjen a magyarság, már ezt kiáltom,
Édes hazám, mire jutál, csak azt sajnálom!
Német lesz már a vezéred,
Jaj! De néked az nem véred!
Haj, ki ne szánna!"

 
Hej Rákóczi, magyarok vezére, Bercsényi,
Országunk fejedelme, vezére: Thököli!
Hová lettek, hová mentek
Országunknak híres-jeles
Magyar vezéri?
 
Ó, égre kiáltó vétek, hogyha képzelem:
Országából elbujdosott a jó fejedelem!
Nem képzelem, nem is vélem,
Más országnak királyánál
Helyét ne lelje!

 
"Nézd, a német lakóföldünket már mivé tette!
Asszonyinkat, lányainkat megszeplősítette!
Német már a vezéretek,
Jaj! be szánlak benneteket!
lsten veletek!"
16. Ének a Madeflavi Veszedelemről 205 Ft

Ének a Madeflavi Veszedelemről

Mennybéli nagy Isten, hozzád kiáltunk,
Keseredett szívvel hozzád foljamodunk,
Mert veszedelmünkben nincs hová fogjunk.

 
Meg sem gondolhatjuk a mi elménkkel,
Föl sem gondolhatjuk a mi szívünkkel,
Mennyi veszedelem támadt reánk fel.
Mennyi veszedelem áradt reánk fel.

 
Mint a bő árvizek ugyan áradnak,
Rettegés félelem el nem távoznak,
Sem éjjel, sem nappal békét nem hagynak.

 
Ugyan elfáradtunk a nagy bánatban,
Megepedett szívünk a nagy kárvallásban,
Csakhogy még nem fekszünk a koporsóban.

 
Kíméletlen azért minket rontottál,
Mi ellenségünkkel elpusztíttatál,
Mint a bárányokat, megszaggattatál.

Megalázál Isten, s a földhöz verél,
Minden vigasságat tőlünk elvevél,
Gonosz bűneinkért a tűzbe vetél.

 
Nincs nekünk a földön semmi örömünk,
Nagy keserűséggel mi rabok lettünk,
Nyomorúságunkban szólni sem merünk.

 
Kérünk, nagy Úristen, támadj mellettünk,
Ne dicsekedhessék mi ellenségünk,
Ne mondják, hogy nincsen senki mivelünk!
17. Ének az Aradi Vértanúkról 205 Ft

Ének az Aradi Vértanúkról

Jaj, de búsan süt az őszi Nap sugára
Az aradi vártömlöcnek ablakára! ,
Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt,
Ki a tömlöcfenekén a halálra kész.

 
A magyarnál volt mindegyik generális,
Diadalmas, győzedelmes száz csatán is.
Bátran néztek szeme közé a halálnak,
Hiszen véle szemközt nemcsak egyszer álltak.

 
Elítélték sorba mind a tizenhármat,
Szőttek-fontak a nyakukba ezer vádat,
Elnevezték felségsértő pártütőknek,
Hogy a magyar szabadságért harcra keltek.
 
Uramfia! Az ítélet akasztófa,
Mintha gyáva útonállók lettek volna,
Mintha nem volnának méltók egy lövésre,
Katonához, férfiúhoz illő végre.

 
Jaj, de boldog, kit először nevezének,
Hogy a halált legelőször ő lelné meg.
Jaj, de bezzeg, kit végsőnek hagynak hátra,
Bajtársai szenvedését végigvárja.

 
Damjanichot hagyták végső vértanúnak,
Hogy érezze terhét, kínját a bosszúnak,
Kegyetlenül haragszik rá minden német,
Számtalanszor földig verte őkelméket.

 
Ott állt köztük, mankójára támaszkodva,
Mint egy dűlőfélben lévő templom tornya,
Mint vad tigris, mely vas közé vagyon zárva,
Ingerkedő gyermeksereg játékára.

 
Körülnézett olyan hősen, olyan bátran,
Mintha volna honvédek közt a csatában.
Bajtársai mind ott függnek már előtte,
Ő is indul, ő is megyen jobb életre.

 
És megállt az akasztófa közelében,
Megöleli, megcsókolja keservében.
Isten hozzád, szabadságom keresztfája,
Rajtad halok meg hazámért, nem hiába!

 
Sürög-forog már a hóhér a kötéllel,
Számolni egy magyar vitéz életével,
Damjanich meg így kiált fel nyugalmában:
Vigyázz fattyú, fel ne borzold a szakállam!

 
Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
Híres-neves magyar hősök temetője,
Teremjenek határidon vérvirágok,
Felejthetetlen legyen az ő halálok!
18. Kölcsey Ferenc: Himnusz 205 Ft

Kölcsey Ferenc: Himnusz

(A magyar nép zivataros századaiból)
 
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

 
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

 
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

 
Hajh, de bűneink miatt
gyúlt harag kebledben,
S elsútjtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

 
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad néPének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

 
Bújt az üldözött, s felé
 Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

 
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!

 
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Kátai Zoltán - Wathay Ferenc Énekei

Kátai Zoltán
Wathay Ferenc Énekei
Gryllus
2007

Énekelt vers, Népzene