mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex

Hírek

TYR: 5 zenekaros folk metal party vasárnap a Barba Negrában

2019. április 20. 08:59 TYR: 5 zenekaros folk metal party vasárnap a Barba Negrában

“Hel” címmel jelent meg március 8-án a Feröer-szigetekről származó viking metalos TYR új stúdió albuma, a csapat első lemeze, amely már a Dalriadából

“Hel” címmel jelent meg március 8-án a Feröer-szigetekről származó viking metalos TYR új stúdió albuma, a csapat első lemeze, amely már a Dalriadából kivált Rieckmann Tadeusz dobossal készült. Hosszú idő telt el a legutóbbi anyag óta, a Valkyrja még 2013 őszén jelent meg.

Ismert, hogy 2018 augusztusa óta Vörös Attila gitározik a Tyr koncertjein, és ugyan még nem lett hivatalosan a zenekar negyedik tagja, lényegében már annak számít, bár az új albumot még Attila érkezése előtt rögzítették.

Az új lemezt a zenekar európai körútra vitte, a turnénak pedig vasárnap budapesti állomása is lesz a BARBA NEGRA-ban.

A TYR a pagan/folk metal vonalas holland HEIDEVOLK-kal karöltve indult útnak. Utóbbi Vuur van Verzet (Fire Of Resistance) című nagysikerű, hatodik lemezét hozza el hozzánk.

HEIDEVOLK - Ontwaakt
www.youtube.com/watch?v=qhCnHJGk4TU

Külön büszkeséggel töltheti el a hazai közönséget, hogy a már félig magyar tagsággal operáló TYR turnéjának vendége a DALRIADA, melynek révén a soproni zenekar megannyi külföldi fellépés és megjelenés után első nemzetközi “nagyturnéján” vesz részt. Ráadásul a hazai közönséget hosszabb műsorral örvendezteti meg a csapat.

“Nagy örömmel, és büszkeséggel hozzuk nyilvánosságra az idei évünk legfontosabb történését, az első alapos, komoly Európa- turnét, amin részt veszünk, és amelyet a Heidevolk, és Tyr zenekarok társaságában fogunk lebonyolítani. A három hetes, tíz országot érintő kanyar keretein belül 22 bulit fogunk adni, közte olyan fesztiválokkal, mint a Durbuy Rock, és a Ragnarok Fest.

A budapesti állomáson természetesen minden kedves Barátunkra számítunk!” - Ficzek András a turnéról.

DALRIADA - Búsirató
www.youtube.com/watch?v=gAeR3u9dHIc

SURMA

DIRTY SHIRT - Put It On (New Official Lyric Video, 2019)
www.youtube.com/watch?v=jZnw6hEbgzs

Időközben a pesti bulit illető line-up a TYR főnök Heri Joensen “side projekt” zenekara, a SURMA, illetve a folk zenét a SOAD szintű kattanásokkal megbolondító nagybányai illetőségű DIRTY SHIRT csatlakozásával vált teljessé. A pontos menetrend alább látható:

Kapunyitás: 18:00
Dirty Shirt: 18:20
Surma: 19:20
DALRIADA: 20:15
HEIDEVOLK: 21:40
TYR: 23:05

A Hammer Concerts bemutatja:
"The Tour From Hel"
TYR
HEIDEVOLK
DALRIADA
SURMA
DIRTY SHIRT
2019.04.21.
BARBA NEGRA MUSIC CLUB

FACEBOOK ESEMÉNY LINK:
www.facebook.com/events/2184733738446055/

ONLINE JEGY:
jegy.rock1.hu/tyr_heidevolk_dalriada_20190421

JEGYÁRAK:
4999 Ft - early bird, kizárólag a Rock1 online rendszerén február 28-ig
5999 Ft - elővételben
6999 Ft - a koncert napján és a helyszínen

LINKEK:
TYR (Metal Blade)
www.facebook.com/tyrband
HEIDEVOLK (Napalm Records)
www.facebook.com/heidevolkofficial
DALRIADA (Nail Records)
www.facebook.com/Dalriadahu
SURMA
www.facebook.com/surmaband/
DIRTY SHIRT
www.facebook.com/DirtyShirtRomania/

 

 

 

 

Megosztás
Elindult a küzdelem!
Elindult a küzdelem! 2019. november 16. 07:28

Rengeteg tehetséges jelentkező közül választhatja ki a zsűri és a közönség a favoritokat. Kezeket az egerekre, és kattintsatok a Youtube- ra! Meghallg

tovább >>
Erre mindenki táncolni fog! Nótár Mary, Matyi és a hegedűs: Muki fia
Erre mindenki táncolni fog! Nótár Mary, Matyi és a hegedűs: Muki fia 2019. november 15. 08:42

Ismert és közkedvelt roma dalt dolgozott fel Matyi és a hegedűs közreműködésével Nótár Mary. Elkészült a “Muki fia” című dal mai, kifejezetten Mary ha

tovább >>
Tha Shudras: Vigasztal
Tha Shudras: Vigasztal 2019. november 15. 08:35

A THA SHUDRAS ismét egy sokszínű tracket csúsztat bele mindenki tudatába. A zenekar frontembere, azaz Trap kapitány szerint a dal értelmezése legalább

tovább >>
Hitrock: különleges dalokkal és ritkaságokkal érkezik a második jubileumi kiadvány
Hitrock: különleges dalokkal és ritkaságokkal érkezik a második jubileumi kiadvány 2019. november 15. 08:10

Ma nagy koncert a Tunyó emlékzenekarral, megjelenés napján dedikálás a Legenda Sörfőzdében! 2019. november 22-én érkezik a 40 éves születésnapjá

tovább >>
Ma 3-tól indonéz gamelán zene szól a Dalok-Galoppban
Ma 3-tól indonéz gamelán zene szól a Dalok-Galoppban 2019. november 13. 12:35

A Surya Kencana A a Dalok.hu terjesztésében adta ki az első EP-jét. Jövő héten tánccal és külföldi vendégekkel gazdagított koncertet adnak a Trafóban.

tovább >>
Fél évszázados a Metro debütáló lemeze, Zorán mesél róla
Fél évszázados a Metro debütáló lemeze, Zorán mesél róla 2019. november 13. 07:07

Pontosan 50 évvel ezelőtt jelent meg a Metro zenekar klasszikus felállásának egyetlen lemeze, a Metró. A legendás album dalait a rajongók Zoránnal egy

tovább >>
Népzenei híreink a határon innen és túlról
Népzenei híreink a határon innen és túlról 2019. november 13. 06:47

Idén utolsó alkalommal kerül megrendezésre a Benczúr Házban a Halmos Béla Klub névre hallgató eseménysorozat. Már három nagysikerű rendezvény során...

tovább >>
A Backstage Debrecenbe megy
A Backstage Debrecenbe megy 2019. november 12. 15:50

November 20-án a Nagyerdei Víztoronyban zenei brandépítésről, zenei bevételekről és a Debrecen zenei koncepciójáról lesz szó.

tovább >>
Megjelent Mr. MimiCry harmadik szóló albuma!
Megjelent Mr. MimiCry harmadik szóló albuma! 2019. november 12. 06:01

Megjelent Mr. MimiCry harmadik szóló albuma, a Mr. MimiCry - 'Mistyc' Metal (2019)! 2020. év első felében indul a "Mr. MimiCry - Debütáló Turné". Megl

tovább >>
Major Eszter és barátai & Csipa: Bicikli
Major Eszter és barátai & Csipa: Bicikli 2019. november 11. 20:18

Biciklin érkezik a kicsik legújabb kedvenc zenéje. Rockzenész énekelte fel a gyerekdalt. A gyerekek kedvenc dalához készült videóklippel csempész egy

tovább >>