mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex

Hírek

Jogok és lehetőségek – Elérhetőek a novemberi Backstage előadásai

2018. november 30. 15:04 Jogok és lehetőségek – Elérhetőek a novemberi Backstage előadásai

A Zenei Menedzsment Alprogram novemberi rendezvényén a szerzői jogoktól a közösségépítésen át fontos kérdéseket veséztek ki a meghívott előadók.

A Hangfoglaló Program Backstage rendezvényein a zeneipar számos szegmensével megismerkedhetnek az érdeklődők. Novemberben is szakértők, és az adott területen dolgozó, ismert zeneipari szereplők segítségével két előadásnak és egy kerekasztal-beszélgetésnek adott otthont az A38 Hajó.

Az első panelben a szerzői jogokról volt szó – Dr. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus Üzleti Transzformációs Főosztályának igazgatója a zenészekre, dalszerzőkre, menedzserekre vonatkozó fontos információkat osztott meg a közönséggel.

„Miközben az volt az internetnek a nagy ígérete, hogy majd mostantól a közvetítők kikopnak, és közvetlenül fog a zenész és a közönség találkozni – ami bizonyos helyzetekben meg is valósult –, addig a zeneipari részében nem kevesebb lett a közvetítő, hanem több. Ez pedig azt jelenti, hogy sokkal tudatosabban kell hozzáállnia mindenkinek – zenészeknek, menedzsereknek – ehhez a helyzethez” – kezdte előadását a jogi szakértő. ITT megtekintheted.

 

A második részben a közösségi média zeneiparban betöltött szerepéről Berta Zsuzsi közösségi média szakértő, az A38 Hajó digitális marketing vezetője adott elő. A szavaiból nemcsak az derült ki, hogy a zenén túl mi alapozza meg egy előadó vagy egy zenekar brandingjét, mi vezethet oda, hogy hiteles és népszerű legyen a közönség előtt, hanem az is, hogy mennyire fontos a közösségi média lehetőségeinek kihasználása.

„Egy idézetet hadd hozzak be: „Content is king, but connectivity is King Kong.” – Az egy dolog, hogy nagyon tuti a tartalmam, de hogyha ezt nem fedem át egy minél szélesebb spektrumban, akkor nem fogok tudni hatékonyan hozzájárulni a saját kommunikációmnak a fejlesztéséhez” – fogalmazta meg a marketingszakember.

Példaként pedig a Ricsárdgír és az A38 Hajó kollaborációját mutatta be Berta Zsuzsi. Ennek keretében a zenekar 24 óráig teljes jogot kapott a koncerthelyszín Instagram-fiókja felett. A laza, magát nem túl komolyan vevő zenekar pedig ebből egy – marketing szempontból nagyon sikeres – hatalmas poént épített fel, a végén még vacsorázni is meghívták az egyik rajongójukat.

 

A zárópanelben Réz György moderátor, a Majdnem Híres Rocksuli egyik alapítója kerekasztal-beszélgetésre invitált három olyan zeneipari arcot, akikkel az első két panelben elhangzottak gyakorlati hasznosítását tárgyalták meg. A Hangfoglaló Programban induló előadóként feltűnt két zenekar 1-1 tagja – Sápi Szabolcs, a The Immigrants gitárosa és Agócs Márton, az Aurevoir. frontembere – a kezdeti lépéseikre emlékeztek vissza. Hangfoglaló-támogatásokról és a tehetségkutatók világáról is szó esett.

A beszélgetésben mellettük Szalai Attila „Kecske” is részt vett, aki nemcsak a Bagossy Brothers Company és az Esti Kornél zenekarok menedzsere, valamint a Tesco Disco partysorozat megálmodója, de a Hangfoglaló Program induló előadóit támogató mentora is. Ő leginkább több éves mentori tapasztalatiról beszélt, elmesélte pédául, hogyan folyik a munka, miután egy zenekar bekerül a Hangfoglaló Program induló előadói támogatottjai közé.

„Mentorként én azzal szoktam kezdeni, hogy leülünk, csinálunk egy jó hosszú bemutatkozó beszélgetést, ahol kikérdezem a tagokat, hogy milyen zenét szeretnek, mit csináltak eddig, hova akarnak eljutni. Utána meg zenekarra szabottan kezdődik meg a munka, attól függően, hogy milyen stílus, ki mit akar csinálni. És onnantól jön a munka, lemezkészítés, klipkészítés stb. – szeretem az egészet átlátni” – mesélte a zenei szakember. ITT nézheted meg az előadását.

 

A következő, december 5-i rendezvény az évvégi Backstage Extra lesz. Az előadások keretében szó lesz a zenekari menedzsmentről és a kiadók működéséről, majd az első kerekasztal-beszélgetés keretében a dalszerzés folyamatáról értekeznek a meghívott vendégek. Az extra panelben pedig a magyarországi próbatermek helyzetéről végzett kutatás eredményeit ismerheti meg a közönség, amit aztán meg is vitatnak az érintettek.

Forrás: Hangfoglalo.hu

Megosztás
A zsivány rapper tanulságos dallal tért vissza
A zsivány rapper tanulságos dallal tért vissza 2020. február 26. 06:43

Ferkó Csabi, a zuglói csibész minden dalában megmondja a frankót. Volt, hogy szerelemről rappelt, vagy éppen arról, mennyire elege van a kamuzásból...

tovább >>
Holnapi Dalok Galopp műsorunk vendég Hajdu Gábor - Orgazmona
Holnapi Dalok Galopp műsorunk vendég Hajdu Gábor - Orgazmona 2020. február 25. 09:01

Hajdu Gábor dobos, zeneszerző már a nyolcvanas évek végén a hazai underground zenészek egyik úttörőjeként, a korai Sziámi zenekar előzenekaraként...

tovább >>
Álomkoncert, Török Ádám életmű est a Budapest Kongresszusi Központban
Álomkoncert, Török Ádám életmű est a Budapest Kongresszusi Központban 2020. február 25. 06:41

2020. március 11-én, a Budapest Kongresszusi Központban rendezi meg a Krokodil Rock Kft (www.krokodilrock.hu), a hazai jazz-rock műfaj úttörőjének, Tö

tovább >>
Indul az új Dalok-hu!
Indul az új Dalok-hu! 2020. február 24. 14:15

Február 26-án leállunk, március 2-án újra indulunk – és ettől kezdve nincs leállás! A megújult külsőnél sokkal fontosabb a továbbfejlesztett belső.

tovább >>
Juhász Gábor Trió új albuma
Juhász Gábor Trió új albuma 2020. február 24. 12:06

"Három ragyogó, szerény és egymásra szenvedélyesen odafigyelő zenész közös terméke, amelyet maximálisan élvezhet bárki, akinek füle van"

tovább >>
DIDO dupla koncert, Postmodern Jukebox, Juan Diego Flórez és Jazz+Az a VeszprémFesten!
DIDO dupla koncert, Postmodern Jukebox, Juan Diego Flórez és Jazz+Az a VeszprémFesten! 2020. február 24. 07:50

Teljessé vált a 17. VeszprémFest programja. Az idén öt napos zenei fesztiválon fellép a húsz év után visszatérő Jazz+Az, az óriási érdeklődésre való t

tovább >>
Tavaszindító feszültségoldásra készül a Magidom az Akváriumban
Tavaszindító feszültségoldásra készül a Magidom az Akváriumban 2020. február 24. 07:17

Tavaszindítónak szánja március 7-i „best of” koncertjét a Magidom. A szövegcentrikus alterrock - vagy ahogy ők mondják – szabadfogású gitárpop stílust

tovább >>
METEORA: hallgasd meg a szimfonikus metal zenekar friss klipes dalát!
METEORA: hallgasd meg a szimfonikus metal zenekar friss klipes dalát! 2020. február 24. 07:09

Tragedy Of Delusion címmel készül a szimfonikus metalt power, gothic- és death metalos elemekkel, klasszikus hangszerekkel és kórusokkal ötvöző METEOR

tovább >>
Marosvásárhelyre megy a könnyűzenei oktatás
Marosvásárhelyre megy a könnyűzenei oktatás 2020. február 21. 12:28

A Marosvásárhelyi Rocksuli, a budapesti Könnyűzenei Szolgáltató Iroda és a Hangőr Egyesület szervezik, a Hangfoglaló támogatja. Március 6!

tovább >>
Így még sosem hallottátok az egyik legismertebb EDDA-művet
Így még sosem hallottátok az egyik legismertebb EDDA-művet 2020. február 21. 06:44

Az EDDA legendás dalát a „A hűtlen”-t mindenki ismeri, és aki nem, az most garantáltan örökre megjegyzi. A „Bent a neved” és az „Utolsó szelfi” című s

tovább >>