mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Bankrupt

Bankrupt

A dallamos punk zene negyedszázados történetének legjava által inspirált Bankrupt zenekar 12 éve létezik. Miután megfordultak már a főváros szinte valamennyi klubjának színpadán, 2000 elején végre otthonra leltek a több évtizedes múlttal rendelkezi Bem Rockparton, ahol 2000 februárjától a klub 2002 elején történt bezárásig összesen 13 fesztivált szerveztek ismert hazai zenekarok részvételével. A 2000 októberétől „BluePop” néven futó fesztiválsorozaton hat osztrák és három cseh zenekar is fellépett, és a rendezvényekről több országos napi-és hetilap is beszámolt.
 
A jelentősebb fesztiválokon (Sziget, EFOTT, KOTTA) való részvételt, és nevesebb külföldi zenekarok (D.O.A., Whippersnapper, Argies, Foxy) elitti fellépéseket is magában foglaló egyre intenzívebb hazai koncertezés mellett 2000 végétől ausztriai fellépésekre is sor került, majd horvát, szlovén, cseh és vajdasági nyári fesztiválok következtek. Az egy-egy háromállomásos olasz, szlovén és cseh miniturnét is felvonultató 2003-as évben a Bankrupt már többet játszott külföldön, mint idehaza.
 
Az első Bankrupt album, a 16 számot tartalmazó Listen, 2000 őszén jelent meg, ezt 2004-ben követte a Bad Hair Day, majd 2006-ban a Shorter Than Danny DeVito.
 

2004 októberében a Bankrupt a legendás Toy Dolls előzenekaraként mintegy 800 nézi előtt lépett fel az A38 hajón. 2005-til már teljesen a külföldi koncertezés került elitérbe, a zenekar évről évre egyre jobb időpontokban léphetett színpadra külföldi (német, osztrák, és cseh) fesztiválokon. 
 

Rocket To Riot City címmel 2008 májusában megjelent a Bankrupt zenekar negyedik lemeze, egy ötszámos CD-EP, megújult hangzással és az eddigi legjobb Bankrupt számokkal a fedélzeten.
 
Ezzel a dallamos punk rockot (Ramones, Clash, Descendents), a rockandroll punkot (Dwarves), és a punkabillyt (The Living End, The Peacocks) ötvöző lemezzel még az eddigieknél is magasabbra tette a lécet a zenekar. Ez pedig nem volt könnyű, hiszen a 2006-os Shorter Than Danny DeVito lemez jobbnál jobb kritikákat kapott itthon (Pesti Est, Exit stb.) és külföldön (főként Németországban) egyaránt.
 
Az új lemez számai már hallhatók a Pont FM mősorán.
 
Az elmúlt 8 évben több mint 120 alkalommal, 8 különböző országban játszott külföldön a Bankrupt. Ezek között számos fesztivál-fellépés is volt. Ez részben köszönheti annak is, hogy a Bankrupt bekerült egy német szervezőiroda, a hamburgi Mondo Bizarro zenekarai közé.

Az előadó honlapja:

www.bankrupt.hu

www.dalok.hu/bankrupt

Az előadó Facebook oldala:

www.facebook.com/bankruptrocks

Bankrupt - Rocket To Riot City

Bankrupt
Rocket To Riot City
Piarrecords
2008

Punk

Bankrupt - Világvége Disco (Single)

Bankrupt
Világvége Disco (Single)
PiaRRecords
2015

Alternatív

Bankrupt - Rewound (EP)

Bankrupt
Rewound (EP)
PiaRRecords
2015

Punk, Rock

Bankrupt - Nem Maradsz Egyedül (EP)

Bankrupt
Nem Maradsz Egyedül (EP)
PiaRRecords
2015

Punk, Rock

Bankrupt - Lee Marvin (Single)

Bankrupt
Lee Marvin (Single)
PiaRRecords
2015

Alternatív

Bankrupt - Háború És Béke (Single)

Bankrupt
Háború És Béke (Single)
PiaRRecords
2015

Alternatív

Lemezkritikák
2008. szeptember 10. 15:31

A Rocket To Riot City kedvező kritikákat kapott idehaza és külföldön egyaránt. A közelmúltban a hét maxija címet kapta az est.hu oldalon, külföldön

tovább >>