mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
László Attila

László Attila

László Attila jazzgitáros, zeneszerző a hazai jazz kiemelkedő képviselője. A budapesti jazz-konzervatórium elvégzése után élvonalbeli magyar jazz együttesekben játszott. 1975-ben alapította meg a Kaszakő nevű jazz együttest, melynek eredeti hangvételű zenéjét 1983-ban az Édenkert című lemezen is rögzítették. 1985-ben Tony Lakatossal alakította meg a Things nevű formációt. Pályafutása során olyan neves zenészekkel muzsikált együtt, mint Anthony Jackson, Randy Brecker, James Moody, Tommy Campbell, Dave Friedman, Gary Willis.
Zeneszerzőként, hangszerelőként és zenészként közel tizennégy éve folyamatosan együtt dolgozik Charlie-val lemezfelvételeken és koncerteken. A ’90-es évek elején megjelent Cserháti Zsuzsa lemezek zenei anyagának elkészítésében meghatározó szerepet vállalt.  
1987 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára és big bandjének vezetője. 1999-ben Szabó Gábor Jazz Életmű-díjat kapott. 1999-ben megválasztották a Magyar Jazz Szövetség elnökévé, amely tisztséget 2005-ig töltötte be. 2000-ben Weiner Leó Zenepedagógiai Díjat, 2003-ban zeneszerzői munkásságáért Liszt- díjat kapott.
1992-ben alakította meg saját együttesét, a László Attila Bandet, amelynek stílusa a contemporary jazzhez áll közel. A zenekar eredeti hangvételű zenéjének nagy részét László Attila írja és hangszereli, a Once upon a time című lemezükön pedig Oláh Kálmán -  a nagyszerű zongorista, a zenekar alapító tagja - jellegzetes kompozíciói is hallhatóak.
A László Attila Band 2004. januárjában amerikai turnén vett részt. A zenekar nyolc koncerten mutatkozott be főként jazzklubokban, és egy olyan különleges hangversenyt is adtak, amelyen több mint negyven ország ENSZ képviselői hallották zenéjüket.           
László Attila szerzeményei rendkívül finomak, érzékeny harmóniavilággal, pasztellszerű hangszereléssel - ugyanakkor hihetetlen lendületesek és energikusak is. A ritmusszekció szerepe sokszor ellenpontoz a témák és a harmóniavázak jellegével, olykor a finomabb dallamok alatt lüktető kíséret hallható. Ez a kettősség teszi nagyon egyénivé ezt a zenekart. Zenéjükkel kapcsolatban szívesen használják az "organikus jazz" kifejezést, ami arra utal, hogy muzsikájuk nagyban épít az együttes tagjainak zenei egyéniségére. 
Az együttesben igen magas szintű képviselői vannak a modern swing, a lüktető nyolcados zene, és a népzenei stílusoknak egyaránt. A kompozíciókban a zenészek képesek ezeket a hatásokat egy természetes egységgé formálni, amiből teljesen eredeti, eleven muzsika születik. A zenekar tagjai valamennyien élvonalbeli zenészek, különböző zenei környezetből érkeztek: Oláh Kálmán zongorázik, Borbély Mihály szaxofonon és tárogatón játszik, Lattmann Béla basszusgitározik, Szendőfi Péter dobol.
Az elmúlt évben egy újabb formáció alakult, a László Attila Quintett, amely a Just trust című új lemezen is közreműködik. Tagjai a magyar jazz új generációjának kiemelkedő tehetségei: Jellinek Emil (Emilio) énekel, Oláh Cumó Árpád zongorán játszik, Borlai Gergő dobol, basszusgitáron pedig László Attila régi zenésztársa, Lattmann Béla játszik, akivel már huszonhat éve muzsikálnak együtt. Lendületes, sodró játékuk harmonikus egységet alkot a László Attila Band finom zenéjével. Mindkét formáció zenéjében közös vonás a zeneszerző szándéka szerint, hogy aki a zenéjüket hallgatja „feléledjen”, akár az érzékenyebb, akár a dinamikusabb játékukat hallja.  
 
Just Trust
László Attila dzsesszgitáros, zeneszerző, a magyar dzsesszélet kiemelkedő előadóművésze új CD-t készített, amely a Tom-Tom Records gondozásában jelent meg július 10-én. Az album a Just Trust címet kapta – azaz: „Bízzál csak”! A címadásból és sejthető: a CD-n hallható számok azt közvetítik, hogy a bizalom és a bizakodás nagy mozgósító erő – s ez érződik is a lemez minden számán. A CD kiforrott zenei anyagából az is jól érzékelhető, hogy az album is rendkívüli összhangban és inspiráló alkotói légkörben készült.
A lemez különlegessége, hogy két formáció játszik rajta: A tavaly megalakult László Attila Quintett tagjai az új generáció kiemelkedő tehetségei: Jellinek Emil ( Emilio ) énekel, Oláh Tzumó Árpád zongorán játszik, Borlai Gergő dobol, basszusgitáron pedig László Attila régi zenésztársa, Lattman Béla játszik. Lendületes, sodró játékuk harmonikus egységet alkot a László Attila Band finom zenéjével.
Az új lemezen szereplő számokat, amelyek közül hat László Attila, egy pedig Oláh Tzumo Árpád szerzeménye július 10-én, egy lemezbemutató koncerten lehetett hallani a Művészetek Palotájában. A jó hangulatú előadáson László Attila mindkét formációval színpadra lépett, és természetesen igazi dzsessz muzsikával bűvölték el az érdeklődőket.
 
Közreműködők:
László Attila - gitár
Borbély Mihály - szaxofon
Jellinek Emil - ének
Oláh Kálmán - zongora, keyboards
Oláh Tzumo Árpád - zongora, keyboard
Lattmann Béla - basszusgitár
Borlai Gergő - dob 
Szendőfi Péter - dob
Zsoldos Béla - ritmushangszerek
 
On the Broadway
László Attila neve ismerősen csenghet mindazok számára, akik figyelemmel kísérik a magyar jazzélet jeles képviselőinek zenei munkáit, de sokak Charlie vagy Cserháti Zsuzsa lemezein találkozhattak a remek gitáros nevével.
A gitáros, zeneszerző számos díj és elismerés tulajdonosa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense. Eddigi pályafutása során számtalan kiváló művésszel dolgozott együtt és sok-sok igényes produkcióhoz adta kiváló szaktudását.
2004-ben megjelent On the Broadway című albuma olyan örökzöldeket foglal magába, amelyek legendássá vált előadásokon hangzottak el először. Kevés olyan kiadvány készül a világon, amelyen jazz standardeket hallhatunk olyan zenészek előadásában, akiket évek óta szoros barátság köt össze.
Az albumon szereplő kilenc dal mellett egy multimédiás anyag is található rajta, amelyen belehallgathatunk egy kötetlen lemezkészítés fontos pillanataiba.

Az előadó honlapja:

www.laszloattila.com

www.dalok.hu/laszloattila

Az előadó Facebook oldala:

László Attila - On The Broadway

László Attila
On The Broadway
Tom-Tom Records
2004

Jazz

László Attila - Just Trust

László Attila
Just Trust
Tom-Tom Records
2006

Jazz

László Attila - Babel

László Attila
Babel
Tom-Tom Records
2009

Jazz

Dalok, lemezek 1

2009. április 17. 13:11

László Attila