mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Nomad

Nomad

2004 elején kezdtük el összerakni az ötleteket és megírni a számokat és ekkor fogalmazódott meg a zenekar, mint koncepció.
Ekkor  és immáron 17 éve zenéltek együtt, kisebb nagyobb megszakításokkal, ebből 8 év volt a The Bedlam munkássága, ami 1995-ben feloszlott.

Az ezután következő hosszú szünet, távol a színpadtól zajlott, ami kiegészítve az addigi mondani valónkat, ihlette meg a mostani anyag tartalmát.(Erről később bővebben)
Miután a dalok egy része elkészült, zenésztársakat kezdtünk keresni, így találtunk rá először akit a Warpigs-ből ismertünk, majd később akit egy dobos barátunk ajánlott.

2004. november 19-én az egykori Bedlam dobos Petya születésnapi buliján született meg igazán a Nomad, amikor is Bálint és Ábel szó szerint először találkoztak egymással színpadon.

A 2005-ös év a számok véglegesítésével, a felvételekkel, keveréssel illetve 2 bemutatkozó koncerttel telt el.

2006 még üres könyvként fekszik előttünk és innen ti is nyomon követhetitek a zenekar történéseit ezen a weboldalon.

Jó szórakozást,
Nomad

Jánosi Szabolcs
Zenei pályafutásom, kb. 12 éves koromban kezdődött, amikor Somodi Hornyák Szilárd nevű barátommal, Kazincbarcikán, két dobgitárral kimentünk a rétre, a Tardona patakhoz, ahol mindig a városi futóversenyt rendezték, távol a lakóingatlanoktól, ahol a zajjal senkit sem zavarunk. Emlékszem, hogy legeltettek ott egy pár tehenet, de a tökéletes körülmények ellenére sem sikerült bármi értelmeset létre hoznunk. Viszont hazafelé megállított valaki, aki elkérte a gitárt tőlem, és miután behangolta, eljátszotta a "Felkelő nap háza" című szerzeményt. Ezek voltak az első akkordok amiket elsajátítottam...
Folytatás itt!
Fodor "Fodi" Zoltán
Miután Lipcsei Peti szépen elorozta előlem a futballsztár cimet Kazincbarcikán, ahol felnőttem, nem maradt más hátra mint nyolcadik végén a rocksztárságot bekarikázni.
17 éves koromtól a The Bedlam nevű formációban énekeltem és végülis mindent elértem vele, amiről álmodtam. Most egy viszonylag hosszabb kihagyás után ezzel a zenekarral egy másik álmom szeretném megvalósitani, meghozzá azt, hogy a zene rendkivüli közvetitő erején keresztül egy olyan utazásra invitáljak mindenkit, amely nem ér véget itt, a földi életünk befejezésekor és tovább folytatodik az Örökkévalóságban Isten hihetetlen kegyelme által!
Love & Peace, Fodi.

Mihalik Ábel
Higany, házibuli, kefir, zab, lebeny és vitéz a Szamosi marcipánban.

Gátos Bálint


Sziasztok
Kicsit gondban vagyok, hogy mit kéne írnom, mert elég sok variáció lehetséges... Ha pl. más
oldalakat veszek alapul, akkor megemlíthetném a mentoraimat, a százmilliós gitáraimat,
erősítőimet és minden olyan hírességet, akivel egyszer egy kávézóban ültem. Vagy lehet az
is, hogy megírom hány kiló vagyok, mi a kedvenc kajám, filmem, hányszor rúgtak fejbe kiskoromban és hogy mi szeretnék lenni, ha
felnövök; de ezek mind elég necces oldalak lennének.Na arra jutottam, hogy aki meg akar ismerni, az nézze át ezeket a linkeket, ezek többet mondanak rólam, mintha a tulajdonságaimat írogatnám.

Egyelőre ennyi.
Bálint
 
http://www.nomadband.hu/

Az előadó honlapja:

www.nomadband.hu

www.dalok.hu/nomad

Az előadó Facebook oldala:

Nomad - Végál.om..

Nomad
Végál.om..
EDGE Records
2007

Rock

Nomad - Hotel Polimer

Nomad
Hotel Polimer
EDGE Records
2014

Rock

Nomad - Ajtó A Mennybe (EP)

Nomad
Ajtó A Mennybe (EP)
EDGE Records
2014

Rock

Nomad - Légy Jó (Maxi Single)

Nomad
Légy Jó (Maxi Single)
Hear Hungary Music Kft.
2015

Rock

Dalok, lemezek 1

2009. április 17. 14:05

Nomad