mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Korpás Éva

Korpás Éva

Korpás Éva népdalénekesnő, akit Magyarországon és a Felvidéken elsősorban gyermeklemezeinek köszönhetően ismernek, és kedvelnek. A népzene mellett a világzene, a jazz és a komolyzene sem áll tőle távol.
A felvidéki Révkomáromból származó Korpás Éva a Tükrös Zenekar produkcióinak énekes szólistája. Az együttes 1986-ban Budapesten alakult, elsődlegesen mezőségi és szatmári zenéket játszik hagyományos vonószenekari felállásban, de foglalkozik a magyar nyelvterület más vidékeinek zenéivel is. Céljuk a magyar népzene minél hitelesebb tolmácsolása illetve stílusos előadása. Első lemezük 1996-ban Magyar népzenecímmel jelent meg. 2001-ben a Népművészet Ifjú Mestere címmel tüntették ki a zenekart, melynek tagjai rendszeresen járnak gyűjteni, így idős muzsikusoktól tanulhatják az autentikus népzenét. Évente megrendezik az egyhetes Tükrös Népzenei és Néptánc Tábort.

A kitűnő énekesnő emellett férjével, a neves brácsaművész Lakatos Róbert-tel is rendszeresen dolgozik. Állandó énekese a Lakatos Róbert és a RÉV zenekar koncertjeinek. 2005-ben jelent meg Hajnalodik című albumuk, amelynek dalaival kísérletet tettek a népzene és a klasszikus zene határainak átlépésére.
Korpás Éva 2007-ben elkészítette első önálló lemezét, mely a Csalogató címet viseli. Dalaiban a komolyzene, a népzene és a világzene stílusjegyei mellett a jazz is megjelenik, többek közt a zongorista - gitáros Madarász András és a dobos Benkó Ákos jóvoltából. Hangszerelésük különlegessége, hogy a magyar népzene tradicionális hangszerei, a hegedű és a furulya mellett megjelenik a dob és a gitár, ami modern hangzást kölcsönöz népdalainknak. A különféle stílusok finom elegyítésének köszönhetően válik egységessé a dalok hangzása.
Korpás Éva korábban főképp a gyermekek körében örvendett népszerűségnek, de a muzsikához való különösen igényes viszonyulásának köszönhetően, a felnőtt közönség számára is valódi élményt nyújt éneke.
 

Az előadó honlapja:

www.korpaseva.sk

www.dalok.hu/korpaseva

Az előadó Facebook oldala:

Korpás Éva - Csalogató / part2

Korpás Éva
Csalogató / part2
FolkEurópa
2007

Énekelt vers, Gyerek, Vers / Hangoskönyv

Korpás Éva - Csalogató / part1

Korpás Éva
Csalogató / part1
FolkEurópa
2007

Énekelt vers, Gyerek, Vers / Hangoskönyv

Korpás Éva - Szól A Kakas, Szól

Korpás Éva
Szól A Kakas, Szól
Gryllus
2011

Énekelt vers, Gyerek

Korpás Éva - A Pozsonyi Sétatéren (Népzene Gyerekeknek)

Korpás Éva
A Pozsonyi Sétatéren (Népzene Gyerekeknek)
Fonó Budai Zeneház
2015

Gyerek, Népzene

Dalok, lemezek 1

2010. február 10. 14:26

Korpás Éva