mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
ZságbaMacska

ZságbaMacska

ZságbaMacska Biográfia


A ZságbaMacska zenekar működése során, sok tagcserén ment keresztül.
Ennek leginkább az volt az oka, hogy nem volt egy egzakt módon meghatározott irányvonal, mindenki adta, ami belőle jött és ez vagy megtalálta a helyét, vagy elváltak útjaink. Volt, aki csak néhány hónapot maradt csapatban, de mégis maradandó nyomot hagyott.
Éppen ezért, a teljesség igénye nélkül, a legfontosabb történésekről mesélünk most.

A ZságbaMacskát, Kelemen Ákos és Fürdős Ferenc,,Fecó” alapították 2013-ban.
Nem is igazi alapításról volt szó, mint inkább örömzenélésről, amit Fecó Gypsy motívumokkal tűzdelt gitárjátéka és Ákos kedvenc dalszövegei ihlették.
Viszonylag hamar kibővült a duó női énekkel és kezdetben klarinéttal, majd később szaxofonnal.
Megszülettek a Haláli Demó átdolgozás dalai és néhány a sajátok közül is.
Akusztikus formációban, több koncertet adtak kisebb kocsmákban.
Jelentős változás és az első igazi zenekari felállás Kerékgyártó Tamás ,,Kerék” (Dob), Bátori Tamás (szaxofon), Zsikai László (Nagybőgő), Kajdi Nóra (Ének) 2014 őszi belépésével jött létre.
Házi körülmények között rögzítették a Haláli Demó dalait és számos koncertet adtak.
2015-ben megnyerték az EFOTT tehetségkutatóját.
Érdemes megemlíteni, hogy Kerék civil munkájának köszönhetően, rengeteg egyedi eszköz készült.
Megszülettek az első Sárga-Fekete dobozok, és több olyan kiegészítő, ami a Macska koncertjeit technikailag egyedivé tették.
2016 elején, Ismét tagcserék következtek be a zenekar életében Zsikát, Dobossy Sándor váltotta Basszusgitár pozíción, Bátori Tamást pedig Pekk Zsanett (Szaxofon).
Sanyi munkájának köszönhetően, sikerült megegyezni az átmacskásított dalok eredeti szerzőivel, így azok jogilag is a ZságbaMacska műveivé váltak. Klubkoncertek sorozata során a csapat bejárta az országot, hol előzenekarként (Paddy and the Ratts, Firkin, stb) hol önálló fellépéseivel.
Elkészült a Sárga-Fekete lemez, amit a TheGrenma Studióban Botlik Mátyásnál rögzítettek.
2016 Őszén Nóri távozott a zenekarból és ezzel megszűnt a női frontember szerepe. A női ének feladata, vokál pozícióban Zsanira hárult.
Az ősz minden évben változást hozott a csapatban. 2017-ben Dobossy Sanyi pozíciójára Erős Mátyás került. A zenekarból mindenki rendelkezett valamiféle Rocker múlttal, így szinte pár hét alatt elkészült a KandúRock EP négy dala. 2018-as tavaszi megjelenésével együtt került fel a Sárga-Fekete lemez is a főbb online zenei megosztó portálokra (Deezer, Spotify, Itunes, Soundcloud).
A zenekar mindeddig önmaga szervezte koncertjeit, amiben változást Lajer Lászlóval,,Lézerrel” történt találkozásuk változtatta meg. 2018- márciusa óta a koncertek szervezését Lézer intézi.
Nem meglepő módon 2018 – őszén ismét jelentős tagcsere történt. Kerék kilépet a zenekarból, de a Haláli lemez 2019-es kiadásához a dobsávokat még feljátszotta. Helyére Krekó Zoli,,Zozi” került, akivel a zenekar azóta is aktívan koncertezik és alkot.
 

Az előadó honlapja:

www.dalok.hu/zsagbamacska

Az előadó Facebook oldala:

www.facebook.com/zsagbamacska

ZságbaMacska - Sárga-Fekete

ZságbaMacska
Sárga-Fekete
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2017

Alternatív, Rock

ZságbaMacska - KandúRock (EP)

ZságbaMacska
KandúRock (EP)
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2018

Alternatív, Rock

ZságbaMacska - Haláli

ZságbaMacska
Haláli
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2019

Alternatív, Rock

Dalok, lemezek 1

2019. március 20. 11:52

ZságbaMacska