mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
F.R.B.

F.R.B.

A zenekar 2009 februárjában alakult a Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki karán megismerkedett barátokból. A formáció egyetlen koncertre állt össze, de a sikeres szereplés után nem is volt kérdés a folytatás.
A kezdetek kezdetén a zenekar nyolc főt számlált, számos koncertet adtak egyetemista célközönségüknek. Ekkor még javarészt feldolgozásokból állt a koncertműsoruk, melyet az idő előrehaladtával egyre inkább felváltottak az általuk komponált dalok. 2009 szeptemberében született meg első “Másnap” című szerzeményük, melyet másodikként az “Álmodj” követett. Így hamarosan elkészülhetett első demo lemezük.

A 2012-es évben az F.R.B. megnyerte a Boros Lajos által vezetett Káosz Dalversenyt, a Neo Fm-en, majd a radió műsorra tűzte “ Felhő” című dalukat. A következő évben leforgatták első önálló videóklipjüket, a “Ráció Prédikáció”-ról.

Széleskörű referenciával rendelkeznek, eddig öt ízben volt alkalmuk játszani a VOLT fesztiválon, 2012-ben és 2013-ban lehetőségük nyílt koncertet adni az EFOTT -on. A zánkai rendezvényen az MR2 Petőfi Rádió interjút is készített a velük.
Több nyugat-magyarországi klubban volt már alkalmuk megmutatni tehetségüket.
Többek között: Sopronban a Hangár Music Gardenben, Mosonmagyaróváron a Faházban, Győrben a Bridge-ben.
Oszlopos tagjai, visszajáró fellépői a Badacsonyi Borheteknek, a Soproni Bornapoknak. Számos hazai rendezvényen vettek már részt. 
 Pl: Gyulafi Napok, Rózsakő fesztivál, Pápai Játékfesztivál.
Szeptember végén alkalmuk nyílt bemutatkozni a Veszprém megyei közönségnek, egy fergeteges hangulatú klub-koncerttel a balatonfüredi Rózsakert Romkocsmában,melyet hamarosan követett az első veszprémi és budapesti fellépés ( G3 rendezvényközpontban)

Az F.R.B. stílusát nehéz lenne behatárolni, hiszen számos műfaj keveredik zenéikben. A fő zenei irányvonaluk az alternatív-rock, pop-rock. Saját zenéiken kívűl szélesítik repertoárjukat számos izgalmas feldolgozással is.

Az előadó honlapja:

www.dalok.hu/frb

Az előadó Facebook oldala:

www.facebook.com/frbzenekar

F.R.B. - Csak Lazán

F.R.B.
Csak Lazán
ko records
2017

Pop

Dalok, lemezek 1

2017. március 29. 15:28

F.R.B.