mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Batánovics Lili

Batánovics Lili

Lili 1993. március 20-án látta meg a napvilágot Baján. Az éneklés számára nem csak hobbi, hanem maga az élet is. Mindig is a zene felé orientálódott, már gyerekkorában is, hiszen ének-zenei általános iskolában tanult, később pedig művészeti középiskolában folytatta tanulmányait. Érdekesség, hogy az éneklés mellett nagyon jól zongorázik is. Példaképének Christina Aguilerát, Alicia Keyst és Beyoncét tartja. Batánovics Lili nevét 2013-ban ismerte meg az ország, miután az X-Faktor egyik döntőseként lehetősége adódott tehetségét megmutatni a nagyközönség előtt Alföldi Róbert mentoráltjaként. A sikere azóta töretlen. 2014-ben megjelent az első saját dala "Keverem a kártyát" címmel, melyet rögtön műsorára tűzött a Class FM országos kereskedelmi rádió és a 2014-es évben rotációban játszotta azt. Még ezévben "Őrangyal" címmel duett dalt készített Turcsányi Tibivel. 2015-ben az a megtiszteltetés érte, hogy felkérték Szikora Róbert szolólemezén való közreműködésre. Vokál poszton Patai Anna mellet Lili hangja hallható a lemez dalaiban. 2016 év elején leszerződött a Village Marketing & Event Kiadóhoz. Hársházi Szabolcs zenei producerrel és csapatával elkezdődött egy remélhetőleg hosszú és sikeres együttműködés. 

Az előadó honlapja:

www.batanovicslili.hu

www.dalok.hu/batanovicslili

Az előadó Facebook oldala:

www.facebook.com/batanovicslili

Batánovics Lili - Kicsikét (Maxi Single)

Batánovics Lili
Kicsikét (Maxi Single)
Village Marketing & Event
2016

Pop

Batánovics Lili - Hétköznapi Lány

Batánovics Lili
Hétköznapi Lány
Village Marketing & Event
2016

Pop

Batánovics Lili - Hadd Várjon A Világ (Single)

Batánovics Lili
Hadd Várjon A Világ (Single)
Village Marketing & Event
2017

Pop

Batánovics Lili - Something's Missing (Single)

Batánovics Lili
Something's Missing (Single)
Village Marketing & Event
2017

Pop

Batánovics Lili - Kezdő (EP)

Batánovics Lili
Kezdő (EP)
Village Marketing & Event
2018

Pop

Dalok, lemezek 1

2016. március 26. 18:02

Batánovics Lili