mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Manoya

Manoya

Manoya, vagyis Hódosi Enikő Gyulán született 1981-ben. Gyerekkorában zongorázott, majd gitározni tanult és a helyi templomi kórusban énekelt.
A Ragdoll és The Fever helyi zenekarokkal lépett fel eleinte, majd 2003-ban a NEO zenekar meghívta, hogy csatlakozzon hozzájuk, ahol generációjának egyik legkarizmatikusabb énekesnőjévé fejlődött. Számos albumot adtak ki és 8 európai országban játszottak nyitózenekarként olyan előadók előtt, mint Duran Duran, Kasabian és a Massive Attach. A Kontroll című film zenéjéért a 2004-es Cannes Nemzetközi Filmfesztiválon a NEO zenekar megnyerte a Le Prix De La Jeunesse (Fiatal Teheteségek Díja).
Manoya zenei karrierje mellett egyre inkább érdeklődik a parapszichológia, hanggyógyászat és a jóga iránt, mely komoly hatást gyakorol zenéjére is. A Zagar zenekar stúdiófelvételei alatt találkozott Lázárt Tiborral, akivel együtt Occam néven kiadták a My Rorschach című albumot 2011-ben.
Ezután elkezdtek együtt dolgozni Manoya első szóló LP-jén. Két single is (Rebirth és Shine) bekerült a magyarországi rádiók játszási listájába. 2012 december 12-én megjelenő Hundred Arms című albuma meleg fogadtatásban részesült Magyarországon és elnyerte az Év Legjobb Alternativ Albuma díjat.

 

Az előadó honlapja:

www.dalok.hu/manoya

Az előadó Facebook oldala:

www.facebook.com/manoyamusic

Manoya - Hundred Arms

Manoya
Hundred Arms
WonderDeer Records
2012

Alternatív, Pop, Világzene

Manoya - In My Sleep (Remix Collection)

Manoya
In My Sleep (Remix Collection)
WonderDeer Records
2014

Alternatív, Pop, Világzene

Manoya - Against All Odds & Against None

Manoya
Against All Odds & Against None
WonderDeer Records
2017

Alternatív, Elektronikus, Rock

Manoya - Mégis (Sean Darin Remix) (Single)

Manoya
Mégis (Sean Darin Remix) (Single)
Sean Darin
2018

Elektronikus, Pop

Dalok, lemezek 1

2014. március 04. 14:56

Manoya