mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Lukács Peta

Lukács Peta

1996-ban figyelhettünk fel a pápai születésű gitárosra, a Ki Mit Tud? döntőjében. Lukács Péter tizennyolc évesen nyerte meg a hangszeres szólista kategóriát. A gitárcentrikus instrumentális rockzenét művelő ifjú persze nem gondolta, hogy ezzel már a csúcsra ért, vagy hogy már mindent tudna a hangszerén. Nem volt rest iskolapadba ülni, a Kőbányai Zenei Stúdióban Babos Gyulától és idősebb Tornóczky Ferenctől tanult. A suli nagy hatással volt rá. "Korábban is érdekeltek más zenék, ezek után viszont mindenevő lettem. Az is maradtam, a mai napig, a klasszikus zenétől a thrash metálig mindent meghallgatok. Budapestre kerülésemmel kinyílt a zenei gondolkodásom."

Nem csoda, hogy a tehetséges gitárost a legkülönfélébb produkciókhoz hívták el. Többek között játszott Makovics Dénes zenekarában, 2001-ben Borlai Gergővel létrehozta a European Mantra együttest, dolgozott Presser Gáborral és Szentpéteri Csillával. A Carmenben együtt zenélt Al Di Meolával. 2006 augusztusától a Bikini gitárosa.
Önálló albuma War And Peace címmel 2013-ban jelent meg a Hunnia Records gondozásában.

Az előadó honlapja:

www.lukacspeta.hu

www.dalok.hu/lukacspeta

Az előadó Facebook oldala:

www.facebook.com/petalukacs

Lukács Peta - War And Peace

Lukács Peta
War And Peace
Hunnia Records & Film Production
2013

Rock

Lukács Peta - Homo Imperfectus

Lukács Peta
Homo Imperfectus
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2017

Metal, Rock

Lukács Peta 90s Night War And Peace 2013
Az "It Deeply Hurts" a hammerworld oldalán!
2013. december 05. 14:23

LUKÁCS PETA - Blind Gergővel egy József Attila vers, brutál verzióban A Subscribe-ból Csongor Bálint is énekel a lemezen 2013. december 5.

tovább >>