mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Sugarloaf

Sugarloaf

A Sugarloaf tizenöt éves fennállása alatt ma már a hazai könnyűzenei élet egyik ikonja.
Számaik kivétel nélkül felkerülnek a slágerlistákra, közülük többet is beválasztottak minden idők legjobb magyar dalai közé. A zenekar 1995 májusában alakult, nem egészen három év múlva klipjeit már több külföldi zenecsatorna játszotta, és 2000 márciusában megjelent, Manga című nagylemezét a cannes-i MIDEM fesztiválon mutatta be nagy sikerrel.

2003-as, Nő a baj! című albumuk dalai – Hunny Bunny, Vadvirág, Bárcsak lennék férfi – hónapokig uralták a listákat.

Ezekben az években nem mellesleg többszörös Viva Comet- és Aranyzsiráf-jelöltek lettek, budapesti koncertjéhez az angol Placebo őket választotta vendégzenekarának, s mindeközben a TV2 könnyűzenei sztárvetélkedőjét, a Dalnokok ligáját is megnyerték.

A 2006-os NEON hatalmas szakmai sikereket ér el, köszönhetően az olyan nótáknak, mint a Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem, a Szingli lány és a Barbie.
Ezen az albumon már az első Megasztár-vetélkedő döntőjében szerepelt Dér Heni énekel.

2008-ban jelenik meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, ami több elismerést is kap színvonalas megjelenése miatt.

2009-ben elkezdtek forgatni egy dokumentumfilmet, amelyben a zenekar életét több mint egy éven keresztül követik és rögzítik a készítők. A filmet a nagyközönségnek várhatóan a 2011-es filmszemlén mutatják majd be.

2011 ben jelent meg a zenekar ÚJ stúdió albuma, Instant Karma címmel.


 

Az előadó honlapja:

www.sugarloaf.hu

www.dalok.hu/sugarloaf

Az előadó Facebook oldala:

Sugarloaf  - Re-Manga

Sugarloaf
Re-Manga
Gold Record
2000

Pop

Sugarloaf  - Instant Karma

Sugarloaf
Instant Karma
Magneoton
2011

Pop

Sugarloaf  - Ki Követ (Single)

Sugarloaf
Ki Követ (Single)
Gold Record
2014

Pop

Sugarloaf  - Depiend (Single)

Sugarloaf
Depiend (Single)
AMP Music Records
2016

Pop

Sugarloaf  - Múlató (Single)

Sugarloaf
Múlató (Single)
AMP Music Records
2016

Pop

Sugarloaf  - Lélekgyilkos

Sugarloaf
Lélekgyilkos
AMP Music Records
2018

Pop, Rock

Sugarloaf  - Sputnik

Sugarloaf
Sputnik
AMP Music Records
2019

Pop

Dalok, lemezek 1

2012. október 01. 15:24

Sugarloaf