mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Heincz Gábor 'Biga'

Heincz Gábor 'Biga'

A klubéletben jártas zenekedvelők számára már régóta nem ismeretlen a Biga név, hiszen viselője, azaz Heincz Gábor rengeteg formációban előfordult már az évek során. Többek között pl. játszott Roy és Ádám, Dobrády Ákos, Varga Feri és Balássy Betty, Varga Viktor - és sokan mások - zenekarában és lemezein.
A nagyközönség számára az Eurovíziós Dalverseny magyar válogatója hozta meg neki az ismertséget, ahol "Learning to let go" című dala a legjobb 4 közé került. Bár a döntőbe nem ő jutott ki végül, a dalt a sarki fűszeres is fütyülte a nyáron, az egyik legnagyobb hazai sláger azóta is.


"1974-ben születtem. Felhőtlen gyermekkorom legmeghatározóbb pillanata volt, mikor Édesapám (aki anno csak a zene kedvéért beat-gitárosként közreműködött néhány helyi bandában!) egy nap egy Cremona márkájú villany gityóval állított haza, amit egy barátjától kapott mondván, Ő legalább tud rajta játszani…;-))
Ekkor 9 éves lehettem, hála Édesapámnak, sok jó zenét szívhattam magamba abban az időben, illetve már volt egy saját gitárom is, úgyhogy az Isten sem óvhatott meg attól, hogy menthetetlenül rokkendrollfüggővé váljak…;-)
A ”zeneiskola” - mint olyan - kimaradt az életemből, (bár nem vagyok rá büszke…), de nem bánom , hiszen szerintem a legjobb iskola, ha a zenészpalánta nálánál kvalitásban magasabb, de legalább egy szinten lévő muzsikusokkal játszhat együtt.
Nekem ez szerencsére sikerült azt hiszem, és ezért nagyon hálás vagyok, bár a tanulás folyamata, a tudás megszerzése egy élet munkája, sosem ér véget.
Az Érettségi bizonyítvány megszerzése után 3 és fél másodperccel büszkén, nagy mellénnyel, főállású zenésznek mondhattam magam, és ez így maradt azóta is és így lesz ezután is.
Sok zenekarban megfordultam, rengeteg ” íz” ragadt rám az évek során és sikerült több stílusban kipróbálnom magam. Így kezdett formálódni, körvonalazódni a saját önálló stílusvilágom.
Ez a meghatározható zenei világ és az örökölt habitus határozza meg azt a zenészt, aki ma lehetek.
A Föld számos országának kis és nagyszínpadain volt lehetőségem zenélni, illetve számos nívós produkció - stúdió és - session munkáiban részt vállalni. (Eurovision 2009, Dobrády Ákos Band, Csézy, Roy és Ádám, Hevesi Tamás, Torres Dani…stb)
Büszke vagyok arra, amit eddig elértem és büszke lehetek a kollégákra, akikkel formáltuk egymást évtizedeken keresztül…!" Heincz Gábor

Az előadó honlapja:

www.bigamusic.hu

www.dalok.hu/heinczgaborbiga

Az előadó Facebook oldala:

www.facebook.com/heinczbiga

Heincz Gábor 'Biga' - Learning To Let Go (Single)

Heincz Gábor 'Biga'
Learning To Let Go (Single)
Magneoton
2012

Pop

Heincz Gábor 'Biga' - Easy Loving (Single)

Heincz Gábor 'Biga'
Easy Loving (Single)
Magneoton
2013

Pop

Heincz Gábor 'Biga' - Mondd Miért (Single)

Heincz Gábor 'Biga'
Mondd Miért (Single)
SMP
2016

Pop

Heincz Gábor 'Biga' - A Zene Te Vagy (Biga & Janka) (Single)

Heincz Gábor 'Biga'
A Zene Te Vagy (Biga & Janka) (Single)
Magneoton
2016

Pop

Heincz Gábor 'Biga' - Gátlás Sztriptíz (Single)

Heincz Gábor 'Biga'
Gátlás Sztriptíz (Single)
SMP
2016

Pop

Heincz Gábor 'Biga' - All Right (Single)

Heincz Gábor 'Biga'
All Right (Single)
Magneoton
2016

Pop

Heincz Gábor 'Biga' - Gátlás Sztriptíz

Heincz Gábor 'Biga'
Gátlás Sztriptíz
SMP
2017

Pop

Heincz Gábor 'Biga' - Bipolár (Single)

Heincz Gábor 'Biga'
Bipolár (Single)
SMP
2017

Pop

Heincz Gábor 'Biga' - Soul Block Striptease

Heincz Gábor 'Biga'
Soul Block Striptease
SMP
2018

Pop, Rock

Heincz Gábor 'Biga' - Fogd Rám! (Single)

Heincz Gábor 'Biga'
Fogd Rám! (Single)
SMP
2018

Pop

Heincz Gábor 'Biga' - Good Vibez (Single)

Heincz Gábor 'Biga'
Good Vibez (Single)
M-Prod Artist
2018

Pop, Rock

Dalok, lemezek 1

2012. szeptember 17. 13:59

Heincz Gábor „Biga”