mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Omar Bashir

Omar Bashir

A lant hercegének is nevezett Omar Bashir folytatja, amit édesapja, Munir Bashir elkezdett, vagyis tovább népszerűsíti a tradicionális arab zenét.
Omar Bashir Budapesten született 1970-ben. Zenészcsaládból származik, hiszen nagyapja, nagybátyja és édesapja is kitűnő muzsikusok voltak. Még alig múlt 5 éves, amikor először kezébe vette az oud nevű hangszert, az arab lantot. Első mestere édesapja, az ekkor már világhírű Munir Bashir volt.
Omar Bashir-t 7 évesen beíratták a Bagdadi Balett- és Zeneiskolába. Első komoly koncertjét 9 évesen adta. Az iskola befejezése után alapított egy 24 tagú, tradicionális iraki hangszereken játszó fiatalokból álló zenekart. Ez volt a Bayerek együttes, ahol karnagyként dolgozott, és amellyel az arab országok mellett többek között Oroszországban és Törökországban is turnézott.
1991-ben visszatért Budapestre és ösztöndíjasként a Liszt Ferenc Zeneakadémia ének, szolfézs és karvezetés szakán folytatta tanulmányait.
A 90-es években számtalan koncertet adott édesapjával közösen, egészen apja 1997-ben bekövetkezett haláláig.
1997-ben Omar Bashir Trió néven alakított zenekart, két magyar gitáros Andreas és Petz Bálintközreműködésével. A trió a világ számos pontján szerepelt már nagy sikerrel, gyakran session zenészekkel kiegészülve. Első albumuk 2001-ben jelent meg Al Andaluz címmel.
Omar Bashir lemezeivel komoly szakmai elismerést vívott ki, és a világ számos koncerttermében fellépett már. Nemcsak szólóban lép fel, szívesen muzsikál együtt más zenészekkel, zenekarokkal is. Készített már felvételeket magyar és spanyol muzsikusokkal is, az arab zenét flamenco-val és jazz-es improvizációkkal ötvözve.
Omar Bashir-ról elmondható, hogy méltó utódja Munir Bashir-nak. Nagyszerű oud művész, aki nemcsak ápolja az arab hagyományokat, hanem sajátos jazz-es improvizációival közelebb is próbálja vinni az emberekhez népe zenéjét.
 

Az előadó honlapja:

www.omarbashir.hu

www.dalok.hu/omarbashir

Az előadó Facebook oldala:

Omar Bashir - Al Andalous

Omar Bashir
Al Andalous
Szerzői Kiadás / Author's Edition
1998

Világzene

Omar Bashir - Duo De 'Ûd

Omar Bashir
Duo De 'Ûd
Szerzői Kiadás / Author's Edition
1998

Világzene

Omar Bashir - Ashwak

Omar Bashir
Ashwak
Szerzői Kiadás / Author's Edition
1999

Világzene

Omar Bashir - Maqâm CD2

Omar Bashir
Maqâm CD2
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2000

Világzene

Omar Bashir - Maqâm CD1

Omar Bashir
Maqâm CD1
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2000

Világzene

Omar Bashir - Live In Beirut

Omar Bashir
Live In Beirut
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2001

Világzene

Omar Bashir - To My Father

Omar Bashir
To My Father
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2002

Világzene

Omar Bashir - The Sound Of Civilisation

Omar Bashir
The Sound Of Civilisation
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2002

Világzene

Omar Bashir - Gypsy Oud

Omar Bashir
Gypsy Oud
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2003

Világzene

Omar Bashir - Latin Oud

Omar Bashir
Latin Oud
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2005

Világzene

Omar Bashir - Masters Of Oud

Omar Bashir
Masters Of Oud
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2010

Világzene

Omar Bashir - Oud Around The World – Live In Budapest

Omar Bashir
Oud Around The World – Live In Budapest
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2010

Világzene

Omar Bashir - The Crazy Oud

Omar Bashir
The Crazy Oud
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2010

Világzene

Omar Bashir - Sivatagi Virág (Single)

Omar Bashir
Sivatagi Virág (Single)
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2012

Világzene

Omar Bashir - The Dancing Oud

Omar Bashir
The Dancing Oud
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2019

Világzene

Dalok, lemezek 1

2012. április 10. 12:33

Omar Bashir