mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Hevesi Tamás

Hevesi Tamás

Tamás 1964. június 20-án Gyula városában látta meg a napvilágot. Értelmiségi családból származik, édesanyja egy békéscsabai szakközépiskola gazdasági vezetőjeként, édesapja állami közjegyzőként dolgozott. Két testvére van, nővére Edit és bátyja Imre, akik szintén a zene közelében élik életüket.
Óvodában kalap volt a jele és a tablóképen egy repülőgéppel van lefotózva. A család korán felismerte Tamás tehetségét, muzikalitását és éppen ezért zenei általános iskolába iratták, ahol az énekórák mellett kórusba járt, valamint hangszereken tanult. A rendkívül érdeklődő, izgága, örökmozgó "Tomikát" minden érdekelte. Szertornázott, kézilabdázott, bélyeget gyűjtött, gombfocizott, de a legkomolyabban az atlétika keltette fel érdeklődését. Atlétikában nagy jövőt jósoltak ragyogó képességei miatt, amely később részben be is igazolódott.
A citerázást, a hegedülést a vadászkürt váltotta fel, amelyen 4 évig tanult, de közben már Tamást is "megcsapta" a könnyűzene előszele. Autodidakta módon élete első gitárján, néhány akkord táblázattal kiegészülve kezdődött el egy új, egy más zenei világ keresése számára! 14 évesen már dalokat írt, melyek közül született az egyik legszebb magyar örökzöldsláger a Jeremy! Dalainak ötletességére, humorára többen felfigyeltek, hiszen olyan tárgyak is megszólaltak mint az írógép, pumpa vagy éppenséggel a porszívó, amelynek búgó hangját furulyakísérettel mint keleties elem, a csövét pedig kígyónak álcázva építette be dalába /Gondolatok Indiáról/
Középiskolai tanulmányait a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalom-drámai szakán végezte. A gimis évei alatt 1978-ban megalapítja első zenekarát a "HeHaKi - Japánszky 80" kollégiumi bandát. A második évet azonban Gyulán az Erkel Ferenc Gimnáziumban végzi, mert a kollégiumi bezártságot, a szülők, a barátok valamint az atlétika hiányát már együtt nem volt képes feldolgozni. Egy rácsokkal felszerelt vasalóban írja újabb dalait elbújva a külvilágtól.
Persze a diákszerelem is szül néhány dalt /Csalódás, Te csak... stb./ amelyeket már új zenekarában az általa 1980-ban alapított Névtelen Nulla nevű formációban énekelt el. Diák barátaival karöltve csak saját dalokat játszva próbálták megváltani a világot. Az Erdős Péter, Fábián Tamás, Gyuris Róbert, Hevesi Tamás négyes több országos tehetség kutatón ért el sikereket. A gimnáziumi harmadik évet ismét Szentesen végezte, hiszen a színjátszás és a művészet egyre jobban kezdi érdekelni. Itt 1982-ben sikeresen leérettségizik, majd felvételizik a "Színház és Filmművészeti Főiskolára" ahol egy hajszállal de lemaradt a legjobb 20-ról /kb.1500-an jelentkeztek / Ennek az eseménynek köszönhetően Tamás élete 180°-os fordulatot vett. Atlétikában "aranyjelvényes" sportoló lett, valamint több országos verseny dobogósa, mind egyéniben, mind csapatban! De már a szentesi években is az atlétika mellett megjelent Tamás gyermekkori kedvence a FOCI! Még nem töltötte be a 18. évet amikor bemutatkozik a Gyulai SE NB II-es focicsapatában. 1983-ban egy sérülés után Szegedre költözött az egész zenekar,ahol Tamás kántorként keresi a kenyerét. Ugyanebben az évben Tamás Moszkvában járt mint focista. Csapatával megnyerte a nemzetközi tornát és a legjobb középpályásnak őt választja a külföldi szakemberekből álló zsűri!
1984-ben sok-sok sikeres koncert után a zenekar úgy dönt, hogy csak Budapesten lehet valami igazi eredményt elérni, s ezért -sok-sok áldozatot hozva - felköltöztek a fővárosba! 1985-ben a 10 legtehetségesebb amatőr zenekar között elkészítették életük első két stúdió felvételét az "Esernyő" és a "Miért" címűt. Az utóbbi dal olyannyira megtetszett a szakmai zsűrinek, hogy az "Első lépések"című kazettán meg is jelent. Viktor Máté felfigyelt a tehetséges zenekarra és meghívta őket a Magyar Rádió 8-as stúdiójába újabb két felvétel erejéig! A "Diadal"/Csíkos napernyő/ és a "Jeremy" nem várt hatalmas sikert hozott a gyulai négyesfogatnak! /Fábián Tamás, Hevesi Imre, Hevesi Tamás, Ürmössy László/ Meghívás meghívás hátán, koncertek, újságcikkek, TV felvételek, riportok után eljött a régen áhított "nagylemez" ideje !!! 1987-ben néhány tagcsere ellenére Jeremy-I-II címmel megjelent a Névtelen Nulla első lemeze! A Juhász Lászlóval és Köles Istvánnal kiegészült formáció szinte berobbant a magyar könnyűzenei életbe. Az egyik legkeresettebb koncertező zenekarrá vált a vidéki csapat, melyet valósággal a hátán húzott Tamás színpadi energiája, lendülete.
Már fiatal tizenévesként sokat utazik Európa szerte,majd később egyik barátjával egy 13 éves Trabant társaságában körbeutazzák "Nyugat -Európát" is! Tamás végig gitározik és énekel mindenhol, hiszen a Trabant javítási költségeit finanszírozni kell valamiből. Egyre távolabbi országok csigázták fel érdeklődését, mígnem eljutott álmai hazájába: Ausztráliába! Hátizsák,gitár és kölcsönkért pénz, ennyi amivel nekivágott az ismeretlen "Down Under"-nek! Utcán zenélt Sydney-től Perth-ig /kb.5000 km/ majd egyszercsak Fremantle nevű városban egy milliomos manager felfedezte tehetségét. Szerződést ajánlott fel neki,melyet néhány nap gondolkozás után elfogadott. Az utcazenélés mellett hotelekben, kocsmákban, szórakozóhelyeken és fesztiválokon koncertezett!
1989-ban rövid időre hazatért elbúcsúzni az itthoniaktól, a családtól, a rajongóktól, a haveroktól és természetesen a Névtelen Nullától, amely monstrum 240 perces búcsúkoncerttel /június 8./ köszönt el mindenkitől akinek ez a zenekar számított valamit. 1990-1994-ig távoktatással végez egy ausztrál főiskolát, marketing-turizmus szakon és lediplomázik. 1994-ben egy új arc jelenik meg a magyar könnyűzene palettáján?! Ezt egy életen át kell játszani. Egy videó klip, egy szabadság érzés valami más született. A klipet Herendi Gábor és csapata készítette, a mai napig az egyik legjobban sikerült magyar alkotásként tartják számon. Tamás első szóló albuma hatalmas sikert hozott. Platina lemez, slágerlista 1. hely, rengeteg fellépés, koncert, TV, rádió, újság de ő megmaradt olyannak amilyennek megismerték: maximalista előadónak,a ki minden koncertjén 100C°-on ég.1995-ben megjelenik Tamás 2.CD-je: "Abo-Abo"címmel. Ezen a lemezen sajátszezeményeivel örvendezteti meg hallgatóit, melyek közül több slágerré vált pl.Elszáll a szó, Csíkos napernyő, Abo-Abo. Az az évi videó klipp fesztiválon az "Elszáll a szó" című dallal a döntőbe jutott. A csapat maradt a régi, ezt is Herendi "Porci" Gábor készítette el, mely nagy szakmai sikert hozott ismét. 1997-ben megjelenik a "Másnak látsz" című 3.album. Kitűnően sikerült ez az anyag is, hiszen több dal nagy sláger lett és a mai napig a rádiók műsoraiban hallhatóak mint pl: "Zötyög az élet", a "Vigyázz rám" az "Apa" vagy az "Ülj közel". Tamás mind a mai napig élete legjobb alkotásának az "Apa" című dalát tarja. A lemez érdekessége hogy minden hangszer kizárólag élőben van rögzítve és semmilyen számítógépes trükköt nem használtak a felvételkor. Tamás minden lemezén a magyar zenei élet legjobb zenészei teszik tiszteletüket, mint például: Dés László, Elek István, Csányi István, Ferenczi Gyuri, Sipeki "Pipike" Zoli, Szolnoki Péter, Éry Balázs, Kormos Janó, Zsatyi, Szentmihályi Gábor, Berkes Gábor, Cselik Gábor, Szafti, Farkas Zsófi, Gyenge Lajos, Auth Csilla, Tóth Edina, Micheller Mirtill stb. 2000-ben megjelent a 4.album "Vagyok" címmel. A Sydney Olympia évében természetesen Tamás pályázott egy dallal, amely a Magyar Olympiai Bizottság által elfogadott- magyar olympiai csapat hivatalos indulója lett "Sydney felé"címmel . Az album egy másik sikere a mai napig sokat hallható "Miénk a Világ!" című, melynek sokan az "Akkor indulj hát" címet adták. A "Vasárnapi ebéd"c. dal a Petőfi Rádiónak köszönhetően szinte minden vasárnap jó étvágyat kívánt a hallgatóknak. A "Szeretlek" című alkotás sok kívánságműsorban hallhatóvá vált, köszönhetően annak, hogy Tamás dalainak érzékenysége,l etisztultsága nagyon finoman érintette meg hallgatóit. Munkássága elismeréseként még ebben az évben a nemzetközi "Arany Lyra Díj" jutalmazottjává vált, melyet a Thália színházban vehetett át. Néhány héttel később pedig a "Roland Barátság Díj"büszke tulajdonosa, melyet a Budapest-i Vigadóban vett át többek között Ákos társaságában. 2001-ben a Vajdaság-i Kanizsa város vezetősége "Pro Urbe Díj" kitüntetéssel jutalmazta Tamás töretlen hitét és akaratát a határokon túl élő magyarokért. A magyarsággal történő kapcsolattartásban, a közös jövőkép kialakításban és még az 1993-as háború idején induló és azóta is tartó szoros együttműködésben, sok-sok jótékonysági koncerttel és fellépéssel karöltve szeretett volna egy kis örömet okozni az ott élőknek. Több szerb nyelven megjelenő könyvben is említést tesznek Tamásról, mint az anyaországból érkező előadóművészről, aki még a "Ziccer Klub"-ban is énekelt akkor, amikor idemenekültek a fiatal magyarjaink a szerb behívók elöl! Sok-sok felkérés koncert,fellépés és utazás. 2003. december 1-én megjelent az 5. album "Van egy hely"címmel! Az új album a várakozáson felüli fogadtatásban részesült! Először szerepel CD-n a sokak kedvence, Tamás egyik legnagyobb slágere a :"Jeremy"! Az "Elválás"című dal nagyon hamar már a Mahasz listára is felkúszott. A "Van egy hely"dal pedig már sokak kedvence. A "Végre egy buli már" című dal pedig a nyári bulikra készült, remélve hogy sok helyen szívesen táncolnak erre az izzig-vérig funkyra! A tervek szerint erre a dalra videó-klipp is készül hamarosan csak hát a pénz a pénz a Nyáron sok-sok koncert és fellépés vár Tamásra, ahol nagyon nagy szeretettel várja rajongóit, hallgatóit,

Akkor indulj hát, mától nincs határ !!!

Az előadó honlapja:

www.dalok.hu/hevesitamas

Az előadó Facebook oldala:

Hevesi Tamás - Vagyok

Hevesi Tamás
Vagyok
NarRator Records
2000

Pop

Hevesi Tamás - Van Egy Hely

Hevesi Tamás
Van Egy Hely
NarRator Records
2003

Pop

Dalok, lemezek 1

2009. április 17. 10:23

Hevesi Tamás