mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Zséda (Zsédenyi Adrienn)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)

Szentesen, a Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma tagozatán tanult. 15 éves korától Sík Olga tanárnőnél tanult énekelni, majd három színházban (Arany János Színház, Független Színpad, Krétakör Színház, Új Színház) mutatta meg színészi képességeit. Hét évig tanult hegedülni és a művészi pálya mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemen szerzett diplomát, mint szociálpedagógus.
2000-ben ment férjhez dr. Takács Szabolcshoz, aki egy gyógyszerforgalmazó cégnél dolgozik tudományos munkatársként. 2007. szeptember 27-én pedig megszületett első gyermekük, Nimród.

1994-ben Szűcs Gabriellával, Kovács Péterrel és László Boldizsárral alapították meg együttesüket, a Cotton Club Singers-t, amellyel első két évben a belvárosi Cotton Club nevű szórakozóhelyen énekeltek. Később többek között a Budai Parkszínpadon és a Budapest Kongresszusi Központban is felléptek. Az együttesnek Adriennel hat év alatt öt nagylemeze jelent meg. 2001-ben kilépett a 2009-ben megszűnt formációból és azóta a White Chocolate nevű zenekar mellett szólókarriert folytat.

Zséda 2001-ben kilépett a zenekarból és azóta szólókarriert folytat. Washingtonban a magyar delegáció képviseletében fellépett a Folger Shakespeare Library-ban rendezett magyar esten melynek műsorát Tabányi Mihály kísérte.
Első debütáló albuma 2002-ben jelent meg Zséda címmel, melynek producere Rakonczai Viktor lett, akivel a Kőbányai Zenei Stúdióban osztálytársak voltak. Az album elérte a aranylemez minősítést.
Az album egyik legsikeresebb dala és egyben első nagyobb siker a Valahol egy férfi vár volt, amely három hétig vezette a VIVA televízió slágerlistáját.
Adrienn első albumának kiteljesedését meghozó Mennem kell tovább cimű sikerballadájával folytatta.
2003 őszén útjára indul a Szeress most! című szappanopera az RTL Klub-on, aminek főcímdalát énekli. Ez a szám hatalmas áttörést és országos ismertséget hozott neki. Három hétig vezette a VIVA Chart listáját is.
2004-ben jelent meg Adri második albuma Zséda-Vue címmel. Az albumról több sikeres kislemez is megjelent, többek között: Motel, Mindhalálig mellettem vagy az Újhold. Ez volt első olyan albuma, amely elérte a platinaminősítést.
2005-ben jelent meg első karácsonyi albuma Ünnep címmel, amely szintén elérte a platinaminősítést. Az albumról az A szürke patás című számból készült videoklip, mely máig is kedvelt karácsonyi dal lett Magyarországon.
2007-ben Létray Ákos felkérte az akkor első gyermekét váró Adriennt egy duettre a Valahol című számhoz. A dal 2007-ben a VIVA TV slágerlistáján elérte az első helyet, éves zenei összesítésében a második, egyben az első magyar dal lett. A duett több mint 40 héten át szerepelhetett a Mahasz Top 40 rádiós slágerlistán így talán Adrienn eddigi legnagyobb sikere lett.
2008-ban jelent meg Zséda negyedik albuma Rouge címmel. Az album első kislemeze a Fekete rúzs, amely a VIVA TV slágerlistáján elérte az első helyet.
Az Rouge album következő kislemeze az És megindul a Föld, 2009 legjátszottabb hazai dala lett.
2009. május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában adott telt házas koncertet a varázslatos énekesnő. A műsor közel 15 éves pályafutásának keresztmetszete volt, valamennyi nagy slágere, legkedvesebb dalai hangzottak el az Arénában, és persze a legfrissebb, a Rouge album legjobbjai sem maradhattak ki a repertoárból.
2011 őszén megjelent az énekesnő Legyen úgy című dala, amely azonnal közönség siker lett.

Az előadó honlapja:

www.zseda.hu

www.dalok.hu/zseda

www.dalok.hu/zsedazsedenyiadrienn

Az előadó Facebook oldala:

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Zséda

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Zséda
Magneoton
2003

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Zséda-Vue

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Zséda-Vue
Magneoton
2004

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Ünnep

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Ünnep
Magneoton
2005

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Rouge

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Rouge
Magneoton
2008

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Koncert Rouge CD2

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Koncert Rouge CD2
Magneoton
2009

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Koncert Rouge CD1

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Koncert Rouge CD1
Magneoton
2009

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Legyen Úgy! (Single)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Legyen Úgy! (Single)
Magneoton
2011

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Ötödik Érzék

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Ötödik Érzék
Magneoton
2012

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Más Világ (Single)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Más Világ (Single)
Magneoton
2012

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Hétköznapi Mennyország (Single)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Hétköznapi Mennyország (Single)
Magneoton
2013

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Dance (Maxi Single)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Dance (Maxi Single)
Magneoton
2013

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Hány Percet Élsz (Single)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Hány Percet Élsz (Single)
Magneoton
2014

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Legyél A Másé (Single) (Zséda & Vastag Csaba)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Legyél A Másé (Single) (Zséda & Vastag Csaba)
Magneoton
2015

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Kémia

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Kémia
Magneoton
2016

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Úgy Szeretném (Single) (Zséda & Demjén Ferenc)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Úgy Szeretném (Single) (Zséda & Demjén Ferenc)
Magneoton
2016

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Óceán (Single)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Óceán (Single)
Magneoton
2016

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Eperhold (Single)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Eperhold (Single)
Magneoton
2017

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Fosszíliák (Single)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Fosszíliák (Single)
Magneoton
2018

Pop

Zséda (Zsédenyi Adrienn) - Fosszíliák (Shane 54 & Märklin Remix) (Single)

Zséda (Zsédenyi Adrienn)
Fosszíliák (Shane 54 & Märklin Remix) (Single)
Magneoton
2019

Pop

Dalok, lemezek 1

2012. szeptember 18. 11:40

Zséda (Zsédenyi Adrienn)