mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
H.orváth A.nett B.and

H.orváth A.nett B.and

Horváth Anett 13 éves korában vett először gitárt a kezébe. Előtte évekig furulyázott, zongorázott. 14 évesen kezdte írni dalait. Ezek a dalok a kezdeti primitívnek tűnő próbálkozások után gyorsan olyan színvonalúak voltak, hogy nem lehetett nem odafigyelni rájuk, ezért elvittem egy régi zenész ismerősömhöz, zenekarának egyik próbájára, hogy hallgassák meg. Megegyeztünk, hogy eljátszik Anett két számot, ők nagyon megdicsérik, majd utána hazamegyünk, és kész. Az eredetileg 5 percesre tervezett meghallgatás másfél órára sikeredett. Ott helyben megalakították 14 éves lányomnak az első zenekarát. Ez a zenekar az óta teljesen kicserélődött, de az új tagokkal még abban az évben (2004.12.18) megvolt az első bemutatkozó koncert. Anett írja a szöveget, -főleg angolul (középfokú nyelvvizsgája van, és franciául is tanul)- és ő szerzi a zenét is, a zenekarban gitározik és énekel. A zenekar formációja klasszikus rockzenei, tehát gitár, szólógitár, basszusgitár és dob.
Műfajilag zenéjüket talán úgy lehetne meghatározni, hogy dallamos rockzene ( pl. Rasmus, HIM, Avril Lavigne, - hasonló hazairól nem tudok) Jelenleg a bemutatkozáson már régen túl, több sikeres koncert, TV felvétellel a hátuk mögött tavaly nyáron elkészült első CD-jük, amin 10 szám hallható, plusz két szám magyarra fordítva.
Anett most 16 éves.

Az előadó honlapja:

www.dalok.hu/horvathanettband

Az előadó Facebook oldala:

H.orváth A.nett B.and - H.orváth A.nett B.and 1.

H.orváth A.nett B.and
H.orváth A.nett B.and 1.
Szerzői Kiadás / Author's Edition
2005

Rock

Horváth Anett és az After Rain
2007. május 15. 15:43

Horváth Anett a HAB (Horváth Anett Band) zenekar énekes-dalszerző-gitáros frontembere (frontlánya!?) életében, néhány változás történt az elmúlt

tovább >>
Horváth Anett interjú
2007. május 15. 15:12

Dalok.hu: Mikor találkoztál első alkalommal elektromos hangszerrel? H.A.: Amikor 13 évesen kaptam egy Bon Jovi CD-t, első kérdésem az volt:

tovább >>
Horváth Anett először lép fel új zenekarával
2006. december 11. 10:50

Horváth Anett először lép fel új zenekarával, a helyszín Túrkeve Műv.ház. A zenekar tagjai Horváth Anett ének, gitár, Szíjártó Zsolt (Akela) gitár,

tovább >>
december 23-án fellép Horváth Anett
2006. november 02. 10:59

Bár még kicsit korainak tűnik a bejelentés, de világgá kell kürtölni, hogy december 23-án  fellép Horváth Anett új zenész barátaival Túrkevén. A

tovább >>
Horváth Anett Band koncert
2006. június 24. 16:08

Július 7-én 17 órakor fellép Horváth Anett Band Tiszafüreden a Halasnapok megnyítóján. Gitárosuk szabadságát tölti, ezért a beugró gitáros Szíjártó

tovább >>