mztsz.hu
Támogatónk:
nka.hu
youtube.com
twitter.com
facebook.com
Együttműködő partnerünk:
Zeneszöveg Womex
Wackor

Wackor

1996 - 2000 - A zenekar megalakul a Marlboro Rock tehetségkutató 3. helyezett Rózsaszin Kutyaharapás és egy tehetséges, de rövid életű thrash-banda, az Awaken romjain. Néhány szám megírása után nagyon hamar elkezdenek élő koncerteket adni. Az elkészült számokat házistúdióban rögzítik, az elkészült „Elmecsere” című demo-t az útkeresés jellemzi, de az egyediség, a bandára jellemző „wackoros’ íz már itt is hallható.
 
2001 - Megjelentetik a LOBOTOMY EP-t, ami elég komoly visszhangot vált ki az undergroundban. Később a címadó nóta a sikere miatt a debütálló nagylemezen is megjelenik, illetve ehhez készül a csapat első videoklippje is.
 
2002-2003 – A Wackor folyamatosan koncertezik nemcsak Magyarországon, hanem Kelet-Európa, Ausztria és Németország kisebb klubjaiban is. 3 év alatt több mint 150 koncertet adnak. 2003 végén elkezdik első lemezük felvételeit. A felvételek során összeismerkednek Ágnes Vanillával, amely ismeretségből barátság szövődik. A barátság eredménye a zenekar 2004-ben megjelenő első lemezén hallható, ahol a „Judgement in My Illusions” című számban Ágnes hangja (is) részt vesz a varázslatban.
 
2004 – A „METhAnoLid” című album megjelenik májusban nagyon pozitív visszajelzésekkel. A zenekar nagyobb fesztiválokon lép fel, valamint 18 hónap alatt több mint 60 koncertet ad szerte az országban. Ebben az évben éri őket az a megtiszteltetés, hogy részt vehetnek a MOBY DICK 25-éves jubileumát ünneplő Tribute albumán – mely a „Bálnavadászok” címet kapta – a megwackorosított „Fejfa helyett” című nótával.
 
2005 – Az intenzív és energikus élő koncertek következményeként a Wackor-t jelölik a „legjobb koncertbanda ” kategóriában a Hungarian Metal Awards-on, olyan nagyszerű előadók között, mint a nyertes Blind Myself, a Stereochrist, a Watch My Dying, és az Ektomorf. Miki és Slayercsabi besegít a Superbutt-nak nyári, Pro-Painnel közös turnéjuk során. Az év szintén sok koncertet hoz, ahol a hazai klubok mellett több alkalommal járnak külföldön is.
 
2006 – A zenekar elsődlegesen az új lemez munkálataira koncentrál, közben pedig 10-éves jubileumi turnéjukat szervezik. E turné végső állomása a december 29-30.-án Székesfehérváron megrendezett kétnapos fesztivál, amelyen minden olyan ismerős zenekar színpadra lép, akikkel a 10 év alatt a banda barátságba került. A két napon több mint 1200 ember bulizik együtt, ami az eseménynek helyt adó klub eddigi fennállásának eddigi rekordlátogatottságát hozza. Decemberben elkezdődnek a második lemez felvételei is.
 
2007- Januárban a wackor.hu-ra felkerül egy három számos előzetes a készülő lemezről. Márciusban Winkler Róbert, a kultikus TotalCar tévéműsor egyik szerkesztője/műsorvezetője az újrainduló műsor első adásához metálzenekart keres és a választása a Wackor-ra esik. Az eredmény március 12-én látható a TV2-n, ahol a banda élőben prezentálja a kompromisszumoktól mentes neveletlen metált.
 
2008- Évvégén megjelenik az Uncommon Ground.
 
A 2008-as uncommond ground lemez tömény esszenciája annak, amit a banda képvisel:
Iszonyú hózós riffek, markáns, fülbemászó énekdallamok, agyas ritmusok hallhatók a 10 számos lemezen, amit a Bakery stúdióban korábban dolgozó Szabó Viktorral rögzítettek Ágnes (ex- Ágnes Vanilla) produceri segítségével.

Az előadó honlapja:

www.wackor.hu

www.dalok.hu/wackor

Az előadó Facebook oldala:

Wackor - Uncommon Ground

Wackor
Uncommon Ground
EDGE Records
2008

Metal

Dalok, lemezek 1

2009. április 17. 16:05

Wackor