Új oldaláról mutatkozik be Freddie

2020. 11. 23.

Magyarország egyik legmeghatározóbb férfi hangja csodálatos önfeltáró dallal jelentkezik, megérkezett az „Ezt akartad”! Nem titok, hogy Freddie legtöbb dalszövege egy zenébe írt kitárulkozás is, amin keresztül közelebb kerülhetünk hozzá, és ezt most sincs másképp. Legújabb kiadványa igazán felkavaró tartalommal érkezik, hiszen az énekes most nem rejti véka alá véleményét!
 
„Hiszek abban, hogy az életünkben sok minden jelentéssel bír, ebben a dalban ezt szerettem volna elmondani. Nemrég súlyos szaruhártya gyulladásom volt, ahol az orvosok több esélyt adtak annak, hogy nem jön rendbe a látásom. Sportemberként tripla gerincsérvet kaptam komoly ülőideg gyulladással. Az első azért történt, mert nem láttam a szememtől, mindent, jóhiszeműen, kérdés nélkül elhittem, önmagamat háttérbe szorítva. A második eset nem azért történt, mert túlvállaltam volna magam egy edzés során, hanem mert mindent elkövettem a szabadságom eléréséért, cipelve rengeteg súlyt sokszor másokért is”- mesélte Freddie, majd hozzátette: „Tudnunk kell, hogy mindannyiunkkal csak annyit tehetnek meg mások, amennyit engedünk nekik, ez a mi felelősségünk”.
 
Az „Ezt akartad” Patocska Olivér és Barabás Dávid keze alatt született meg, akikkel Freddie közös szerzői projektet indított, amivel maximálisan tud azonosulni. Az új track is egy ilyen szerzemény, őszinte, megmondó és elképesztő tartalommal bír.
 
„Ez egy társadalmi kórkép, természetesen az én szemüvegemen keresztül. Igyekszünk rámutatni arra, hogy hiába erőszakolnak ránk valamit - legyen az magatartás, vagy alapvető értékrend - ha azzal nem vagyunk képesek azonosulni, biztosan távol maradunk az önmegvalósítástól. Rámutatni arra, hogy “Lehetünk bárkik akit mások akarnak, de csak egy ideig...”
 
Az énekes arra is felhívja a figyelmet, hogy az életünk során el kell érnünk, hogy tiszteljük magunkat, hiszen enélkül más se fog minket. Erre pedig nem csak a dalszöveg, hanem a klip is ráerősít.
Szeretnénk érzékeltetni, hogy nem biztos, hogy a sokak által követett út a helyes út,  azért mert mások által ki van taposva, még nem biztos, hogy ugyanazt az utat járva mi nem épp távolodunk önnön céljainktól, álmainktól. Ebben a mindenkit elnyomó, gyengébbeken átlépő világban nem kell minden áron sorba állni, ha másban hiszünk, és igenis bízzunk magunkban, tiszteljük magunkat.”
 
A videóklip koncepciója szerint Freddie több olyan szituációba keveredik, ahol ki kellett állnia önmagáért. Elsőként tanár szerepbe bújik, ahol a rakoncátlan diákokkal és számonkérő szülőkkel kell szembenéznie, de az orvosi köpenyt is magára vette. A jelenetben plasztikai sebészt játszik, aki nem hajlandó beavatkozást végezni egy kiskorún. Hogy mi sül ki az egészből, az innen kiderül.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2021. 01. 08.
A rangos amerikai magazin a BMC több tavalyi albumát külön is díjazta. Ezzel a magyar kiadó a világ legnevesebb jazz kiadóival került egy platformra.
2021. 01. 08.
Lila Lambóban érkezik az év trackje, amit a koronavírus sem állíthatott meg Hurrikánnal jön a slágergyáros trió - Gáspár Laci, Majka és Lotfi Begi óriási kollabbal jelentkezett.
2021. 01. 08.
Hosszú évek óta komoly fájdalmakkal élte hétköznapjait Kutzora Edina énekesnő, a Yonderboi egykori, az Erik Sumo Band Band jelenlegi énekesnője.
2021. 01. 04.
Bár 2020 kétségkívül nem a fellépésekről szólt, idén nyáron két, nemzetközileg is számos elismerést kivívó zenekar, a Mörk és a The Qualitons egyesített erőit egy (pontosabban kettő) mindent elsöprő koncerten.
2021. 01. 03.
“Ha nincs karantén, nincs Nunki 50% lemez sem.” - különleges felállással és albummal búcsúzik 2020-tól a Nunki Bay Starship. A Nunki Bay Starship legénysége vagyis annak egy része egy igazi ínyencséggel járul hozzá az idei karácsonyi menühöz.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a friss eseményekről és akciókról!

Támogatóink

Partnereink