Orientális ambient: Kobza Vajk - Illanás

2020. 06. 23.

Ez év elején mutattuk be Kobza Vajk  című munkáját, amelyen a világhírű gitáros, Szabó Sándor is szerepel vendégként. Az arab lanton játszó muzsikus most jelentkezett újabb anyaggal, amely „Illanás” címre hallgat.

Az úd vagy arab lant pengetős húros hangszer, a muszlim világ zenekultúrájának egyik legfontosabb hangszere. A rövidnyakú lantok családjába sorolható, domború hátú, fogólapos zeneszerszám. A nyugati lant ebből alakult ki. (Wikipedia)


A gitár, ami a világ talán legkedveltebb hangszere, a lant továbbfejlesztett változata.
Sokan hallották már az úd hangját, hisz szinte minden arab zenében megtaláljuk, de nem sokan tudják, hogy Magyarországon is élnek zenészek, akiknek ez a fő hangszerük. A világhírű Omar Bashir mellett Kobza Vajk az, aki következetesen kiaknázza a hangszer lehetőségeit. De ő nem annyira a közel-keleti hagyományokat követi, inkább egy szélesen értelmezett, orientális világzenét játszik. Ilyen ez a lemez is. 
A lemezen résztvevő muzsikusok: Bakai Márton - hegedű, Bolya Bors - klarinét, Kobza Vajk - úd, Major Balázs - udu, ütőhangszerek, Murányi Norbert - perzsa szantúr, Pengő Csaba - nagybőgő, Szabó Sándor - ambiens atmoszféra.
Az album limitált, aláírt, papírtokos CD formátumban is kapható. A kobzavajk.bandcamp.com oldalon lehet megrendelni.
A lemez leírásában olvasható:


Az ember zörgő malomkerekek táncát járja. Pedig csak egy villanás lenne világunkat megigazulva itt hagyni. Most kőemberek virrasztanak. Minden más illanás.


Az albumot több platformon lehet már meghallgatni, ITT találod a népszerűbbeket. Aki nem elégszik meg a kompresszált MP3 hangzással, ITT tudja letölteni veszteségmentes formátumban is.
Kobza Vajk következő nagyobb fellépése:
2020.08.20. Kobza Vajk Trió - Fekete Zaj Fesztivál
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 11. 28.
Mintha megtörtént volna a generációs váltás a magyar jazzben. Új, magabiztos nemzedék jött, tisztelik a hagyományokat, de nem tartják be a stílusok közötti határokat. Egyik képviselőjük Orbay Lilla
2024. 04. 12.
Csordás Gábor zongorista az eddigi legnagyobb magyar érintettségű ázsiai jazz-turnéra indul, április 15-27 között Kínában és Japánban összesen kilenc koncerten lép fel.
2024. 04. 02.
A Hub for the Exchange of Music Innovation (HEMI) 10 közép- és délkelet-európai zenei szervezet kezdeményezése, amelyet az Európai Unió Kreatív Európa Programja társfinanszíroz 5 évre.
2024. 04. 02.
Megjelent az új Besh o droM lemez, amelyen a már megszokott balkáni virtuóz dalok mellett gypsy swinget hallunk eszperantó énekkel, marokkói dallamokat és egy Bródy János feldolgozást. Mindezt még rockosabban és nagyon beshodromosan.
2024. 03. 31.
A Konyha zenekar több szerzeménye kelt már önálló életre és lett kapaszkodó emberek életében, a legnagyobb ilyen jellegű utat a Fábián Juli emlékére írt "Földrevaló" című daluk járta be.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink