"In The Golden Hour" címmel megjelent a Mörk új nagylemeze

2021. 11. 28.

Az elmúlt néhány hónapban kislemezről kislemezre ismerkedhetett meg a közönség a Mörk új anyagával, amit a zenekar egy teltházas Müpa koncerten már élőben is bemutatott.

A srácok azért döntöttek ezen koncepció mellett, mert szerették volna, hogy az elmúlt évek kemény munkájával megszületett dalok külön-külön is több figyelmet kapjanak. Ahogy a frontember, Zentai Márk fogalmaz:

“Mindig is sajnáltuk, amikor jó dalok eltűntek egy nagyobb anyagon és alig kaphattak figyelmet, egyszerűen matematikai okokból. Így, hogy mindegyik teljes szám külön jelent meg, kicsit részletesebben elmerülhettek bennük a rajongók, több idő és tér volt megbarátkozni velük. Az is izgalmas volt, ahogy dalról dalra egyre teljesebbé vált a kép, mégis egyértelműen hiányos volt még. Az átkötőkkel, intrókkal, outrókkal érik össze az egész, és egyfajta feszültség is feloldódik most az In The Golden Hour megjelenésével.”

A Mörk az eddig öt single-lel jelentkezett (Like A Bird, If Our Love, Going Too Far, All Alone, Baby), amelyből kettő videó klipet is kapott. Ráadásul a korábbi anyagoktól eltérően most két neves külföldi közreműködő, a dél-londoni rapper, Brother Portrait és a japán dzsessztrombitás, Takuya Kuroda is hallható rajta, akik tovább színesitik az egyébként is stílusokban, hangszerekben gazdag hangzást. És ha már hangszerek: mint a puzzle utolsó darabja, úgy került a lemezen helyére a szitár-gitár, ami egy teljesen új ízt hozott magával. A Mörk egyébként rengeteg témát jár körbe, a szeretet bármely formájától kezdve a valós problémákkal való szembenézés szükségszerűségén át egészen a radikális new-age gondolkodással szembeni kritikáig.

Az "In The Golden Hour" a hallgatókat a korábbiakhoz képest jóval egységesebb zenei megoldásokkal vezeti végig a sokszínű tematikákon. A dalok ráadásul élőben is remekül megállják a helyüket - legalábbis ezt bizonyította múlt heti nagysikerű, teltházas Müpás lemezbemutató koncertjük. Az album egyelőre digitális formában érhető el, de hamarosan vinilen is megvásárolható.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 11. 28.
Mintha megtörtént volna a generációs váltás a magyar jazzben. Új, magabiztos nemzedék jött, tisztelik a hagyományokat, de nem tartják be a stílusok közötti határokat. Egyik képviselőjük Orbay Lilla
2024. 04. 12.
Csordás Gábor zongorista az eddigi legnagyobb magyar érintettségű ázsiai jazz-turnéra indul, április 15-27 között Kínában és Japánban összesen kilenc koncerten lép fel.
2024. 04. 02.
A Hub for the Exchange of Music Innovation (HEMI) 10 közép- és délkelet-európai zenei szervezet kezdeményezése, amelyet az Európai Unió Kreatív Európa Programja társfinanszíroz 5 évre.
2024. 04. 02.
Megjelent az új Besh o droM lemez, amelyen a már megszokott balkáni virtuóz dalok mellett gypsy swinget hallunk eszperantó énekkel, marokkói dallamokat és egy Bródy János feldolgozást. Mindezt még rockosabban és nagyon beshodromosan.
2024. 03. 31.
A Konyha zenekar több szerzeménye kelt már önálló életre és lett kapaszkodó emberek életében, a legnagyobb ilyen jellegű utat a Fábián Juli emlékére írt "Földrevaló" című daluk járta be.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink