Bartók Béla - Schóber Tamás: Ne menj el!

2021. 09. 28.

Schóber Tamás (1963-) zeneszerző, karnagy, tanár. Lemezei sikeresek, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége több aranylemezzel, platinalemezzel ismerte el zeneszerzői tevékenységét. Műveit, kiadványait, kottáit, lemezeit 14 országba vitték el az érdeklődő zenei szakemberek, karnagyok, menedzserek. 2015-ben meghívást kap a New York-i Carnegie Hall-ba, ahol a Missa mosso c. művének bemutatása, ill. kórusának bemutatkozására nyílik lehetősége. Több országosan ismert előadóművésszel, együttessel (Ghymes együttes, Balázs Fecó, Szakcsi Lakatos Béla, Kulka János, Lovasi András, Berecz András, Szulák Andrea, Wolf Kati, Takács Nicolas, Rost Andrea, Mága Zoltán) koncertezett több alkalommal. Kórusaival díjnyertes produkciót nyújtva részt vett a Kínában megrendezett Kórusolimpián, és az Európa Cantat nagykövet kórusaként is jelentőset alkotott. Kiadványait a Dalok.hu terjeszti. Most mutatunk be egy újat, a Pannon Gyermekkar által előadott "Ne menj el" albumot, a kiadó szavaival.

"Bartók zeneszerzői tevékenysége megkerülhetetlen a magyar és az egyetemes zenetörténet szempontjából is. Sokan persze fanyalognak, nem értik, hogy ez hogyan lehetséges, hiszen dallamai nem fülbemászók, hangszerelései avatatlan füleknek értelmetlen hangok halmazát jelenti. Sok esetben, még magas zenei végzettséggel rendelkező emberek is kemény kritikával illetik Bartók művészetét!
Igen, nem könnyű Bartókot szívünkbe zárni, de vajon ez Bartók hibája-e? Véleményem szerint nem! Sajnálattal írom, de ez egyedül a befogadó “hibája”, tájékozatlansága, talán előítélete!
A szerzőknek nem feladatuk műveik magyarázata, mert sokszor megmagyarázhatatlan folyamatok játszódnak le bennük, ösztönösen, megérzésekre hagyatkozva születnek meg a remekművek!
Bartók művészetének egyik jelentősége abban áll, hogy az ókori görög zenekultúrában megszilárdult hangsorok a XX. századig jelentős változáson nem mentek keresztül, míg Bartók a modellskálákkal, az akkordok szerkezetének megváltoztatásával (terc építkezésű akkordok helyett a kvartakkordok stb. megjelenése) és azok alkalmazásával, elterjedésével új utakat nyitott a modern zene kialakulásához. (pl.: modern jazz)
Ezt nagyon nehéz magyarázni, értelmezni. Talán nem is biztos, hogy egy szép zeneművet mindjárt magyarázni kell, hiszen pont ekkor veszíti el a varázsát, amikor le akarjuk fordítani mondatokra a zene varázslatos hatásmechanizmusát! Ezért felesleges (a nagyközönség számára) meggyőző, agitáló előadásokat szervezni, előadásokat tartani Bartók zenéjének megszeretetése érdekében!
Azt azért leszögezhetjük, hogy Bartók művészete vitán felül áll, korszakalkotó jelentőségét a közember nehezen értheti. Viszont Bartók zenéje bevilágíthat elménk ismeretlen rejtett  zugaiba  is, ahol  előítéleteinket félretéve nyitottan állhatunk a befogadás csodálatos kapujába. 
A befogadásra készeknek  szól a zongorakísérettel ellátott Ne menj el! c. alkotás.  Bartók bizonyos egyneműkari műveihez maga is írt kiszenekari kíséreteket, ezért kínálkozott a lehetőség, hogy azok számára, akik idegenkednek, azoknak készüljön egy átvezetés a vegytiszta Bartók muzsika és a közérthető zene között.
A lehetőség adott volt, az énekes zenei anyag változatlanul megmaradt, ám kiegészült egy kissé szentimentális, elgondolkodtató zenei anyaggal, mely méltán hozzátesz az eredeti alkotáshoz, a művet közelebb hozva az átlagos zeneélvező akusztikai világához.

Az albumon elérhető mindkét alkotás, az eredeti Bartók mű és a Schóber Tamás által kiegészített zongorakíséretes változat is!
A lemez megjelenése előtt a művet a PTE Pannon Gyermekkar már a világ számos hangversenytermében bemutatta a közönség osztatlan sikerét élvezve. 
Hazánkból kiindulva New Yorkon,  Los Angelesen át Tokióig nagy sikert aratva fogadta a közönség a magyar zenekultúra egyik új, különleges alkotását, melyben a tradíció ötvöződött a legújabb innovatív megoldásokkal.
Az új művek megközelítéséhez elengedhetetlen a nyitottság, a kíváncsiság, a zenébe vetett hit mindennapi gyakorlása, a zene üzenetének megértése, az új hangzások felfogása, mely teljes mértékben felülírja eddigi tapasztalatunkat és segít  megszabadulni az eddigi beidegződéseink béklyóitól."

A lemezt ITT tudod letölteni.

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 11. 28.
Mintha megtörtént volna a generációs váltás a magyar jazzben. Új, magabiztos nemzedék jött, tisztelik a hagyományokat, de nem tartják be a stílusok közötti határokat. Egyik képviselőjük Orbay Lilla
2024. 04. 12.
Csordás Gábor zongorista az eddigi legnagyobb magyar érintettségű ázsiai jazz-turnéra indul, április 15-27 között Kínában és Japánban összesen kilenc koncerten lép fel.
2024. 04. 02.
A Hub for the Exchange of Music Innovation (HEMI) 10 közép- és délkelet-európai zenei szervezet kezdeményezése, amelyet az Európai Unió Kreatív Európa Programja társfinanszíroz 5 évre.
2024. 04. 02.
Megjelent az új Besh o droM lemez, amelyen a már megszokott balkáni virtuóz dalok mellett gypsy swinget hallunk eszperantó énekkel, marokkói dallamokat és egy Bródy János feldolgozást. Mindezt még rockosabban és nagyon beshodromosan.
2024. 03. 31.
A Konyha zenekar több szerzeménye kelt már önálló életre és lett kapaszkodó emberek életében, a legnagyobb ilyen jellegű utat a Fábián Juli emlékére írt "Földrevaló" című daluk járta be.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink